Huawei P10 lite teszt – megszeretem e remeket

Bevezető

A Huaweinél szinte minden lehetőséget megragadnak arra, hogy hirdessék, mennyire fut a szekerük. Mondjuk tegye fel a kezét, aki nem ezt tenné azok után, hogy saját cége pár év alatt a világ harmadik legnagyobb okostelefon gyártója lett. Márpedig a kínaiak ezt elmondhatják magukról, hiszen a Samsung és az Apple mögé küzdötték fel magukat, és a vezérigazgató véleménye szerint a dobogó legfelső fokáig meg sem állnak, állítólag 2020-ra tervezik ezt elérni.

A sikereket maguknak és a Honor almárkának is köszönhetik, a termékportfólióval szinte minden árszegmenst lefednek. Jelenleg két csúcsmodell van piacon, a P10 és a P10 Plus, ezek kistestvére tesztalanyunk, a VIP-Phone-tól kölcsön kapott P10 lite, ami külsőleg sokat örökölt az előbbi két készüléktől, belsőleg azonban picit gyengébb. Az ár és a felszereltség mégis kellemes harmóniát alkot, így a mobil nagy esélyt szerzett arra, hogy elődei sikereit megismételje, vagy akár magasabb szintre emelje.

Külső, kijelző

A tálalás letisztult, kis fakkból lehet oldalra kihúzni a 146,5 x 72 x 7,2 milliméteres és 146 grammos készüléket. Az anyaghasználat a prémium eszközöket idézi, elöl és hátul is üveglapot találunk. Az összeszerelési minőség példás, a burkolat nem csúszik, azért ezen dolgoztak rendesen a gyárban, jó munkát végeztek. A kijelző 5,2 hüvelykes, 1080 x 1920 pixelt jelenít meg, a 424 ppi-s képpontsűrűség korrektnek mondható. Az LTPS panel fényereje még napsütésben is elegendő, minden tartalom olvasható, az érzékenységbe sem lehet belekötni.

A képernyő felett található a beszédhangszóró, az értesítő led, a fény- és közelségérzékelő szenzor, valamint a 8 megapixeles kamera. Alul csak a Huawei felirat díszeleg, sajnos a vezérlőgombok a megjelenítő aljából csípnek le. A fém keret nagyon jól áll a telefonnak, jobbra kerültek a gombok, felülre a 3,5 milliméteres jack kimenet, balra a SIM tálca, alulra pedig a hangszóró és a microUSB csatlakozó. Hátul a 12 megapixeles kamera és a biometrikus-leolvasó bontja meg az egységet, az üveg szép, de vonzza az ujjlenyomatokat.

Hardver

Az a komoly, hogy már egy középkategóriás telefonba is évekig használható hardvert szerelnek. A P10 lite-nál sincs ez másképpen, a burkolat alatt egy 16 nm-es FinFET+ HiSilicon Kirin 658-as chipset dolgozik, a processzor nyolcmagos (4 x 2,1 GHz Cortex-A53 és 4×1,7 GHz Cortex-A53), a CPU kiegészül még a Mali-T830MP2 grafikus gyorsítóval és 3 GB RAM-mal (külföldön 4 GB-ot pakolnak a telefonba).

A 32 GB-os adattárolóból jó 25 GB marad szabadon, akinek ez nem elég, az akár 256 GB-os microSD-vel bővítheti. A rezgőmotor erős, minden értesítést megérzünk akkor, ha a telefont a zsebünkbe tesszük.

AnTuTu v6.2.7 60935 pont
Geekbench 4 (single) 904 pont
Geekbench 4 (multi) 3351 ponz

A pontszámokból talán nem derül ki egyértelműen, de a rendszer olyan könnyedén teljesít minden feladatot, mint ahogy egy forró kés áthalad a vajon, az optimalizálás hibátlan, a GPU sem izzad meg a játékok futtatásakor, ami azért is jó hír, mert így a telefon sem melegszik érezhető mértékben.

Szoftver

Minden szépet és jót megkapott a készülék szoftveres szempontból: már a kibontás után az Android 7.0 …read more

Source:: Tech2

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.