Fitbit Blaze teszt – a mindent tudó társ

A Fitbit tesztsorozat folytatódik, teszteltük már a Fitbit Alta aktivitásmérőt, most pedig a Blaze fitneszóra is sorra került.

Dizájn

Az óra doboza teljesen megegyezik a többi Fitbit termékével, elegáns, mégis letisztult, egyszerű. A Fitbit Blaze alapvetően egy nagy kijelzővel rendelkező óra, mégis kényelmes és könnyű. Négyzetes érintőkijelzőjének köszönhetően könnyen tudunk rajta funkciókat elindítani. Az órán összesen három gomb található. A hátlapon szintén megtalálhatjuk a szenzort, amely a teljesítményünket méri.

Maga az óra kivehető a keretből, így tudjuk tölteni is. A Fitbittől megszokott szilikon szíj jár a Blazehez is, ami nagyon kényelmes és dizájnos. Ahogy a képen is látszik, a csuklón nagyon pontosan fekszik az óra.
Fekete, kék és szilva színű szíjjal vásárolhatjuk meg, a keret pedig rozsdamentes acélból van, de választhatunk sötétszürke rozsdamentes acél, valamint 22 karátos arany galvanizált keretet is rózsaszín szíjjal, de rendelhetünk többféle szíjat is hozzá.

Funkcionalitás

Az aktivitásmérőt természetesen a Fitbit applikációval bluetoothon keresztül tudjuk párosítani és használni. Az alkalmazás elérhető iOS és Android felhasználók számára egyaránt.

A teszt során többször is futottam, valamint súlyzós edzéseket is végeztem az órával. Sajnos, ahogy az Alta esetében is tapasztaltam, itt is fedeztem fel pontatlanságot a kilométer mérés esetében. Viszont a különböző sportmód funkciók nagyon hasznosak, követhető például a kalóriaégetés, ami nekem nagyon hasznos volt. Választhatunk a biciklizés, futás, elliptikus tréner, súlyzós edzés, séta és konditermi feladatok közül. Futásnál, biciklizésnél és gyaloglásnál működik a GPS mód, amelyet az okostelefonunkkal tudunk használni, így utólag meg tudjuk nézni térképen, hogy például merre futottunk, bicikliztünk vagy gyalogoltunk.

További funkciók közé tartozik a pulzusmérés, amely elengedhetetlen ebből az órából, hiszen edzés során fontos követnünk a pulzusszámot. Ebben a Fitbit kiegészítőben is megtaláljuk a “Reminder to move” módot, mely figyelmeztet téged, hogy ne légy lusta, mozogj egy kicsit. Az “All-Day Activity” funkció egész nap figyeli a mozgásunkat, aktivitásunkat. Mint általában minden aktivitásmérőben, ebben is megtalálható az alvásfigyelő funkció, ami egész pontos adatokat képes mutatni.

Akkumulátor

A Fitbit a Blaze esetében 5 nap üzemidőt ígér. Ez nagyjából stimmelt is nálam, aktív használatnál persze …read more

Source:: Tech2

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.