Hátlapi ujjlenyomat-olvasó az iPhone 8-nál?!

A Samsung Galaxy S8 és a Huawei P10 egyaránt szakított a hagyománnyal és áthelyezték az ujjlenyomat-olvasót az előlapról a hátlapra és fordítva. A Galaxynál eddig mindig a kijelző alatt volt a szenzor, most az S8-nál áthelyezték hátulra, ezzel kiváltva az emberek nemtetszését. Ugyanez volt a helyzet a Huawei új zászlósánál is, a P10-nél már az előlapon van a szenzor. Kutatások alapján nagyon megosztó az emberek véleménye erről, nagyjából felük jobban szereti a hátlapon, a másik fél pedig az előlapon. Ez egy ugyanolyan szubjektív dolog, mint hogy az iOS vagy az Android a jobb. Kinek mi!


Most az idei iPhoneról szivárgott ki egy sematikus rajz, amin lehet látni a kijelzőt – határozottan keskenyebb a káva -, valamint a hátlapot is. Itt két furcsaságot lehet felfedezni, az egyik a vertikális duál kamera, ami ráadásul a jobb szélen található. Ha eddig nem billegett eléggé a telefon sík felületen, na majd most fog! A másik furcsaság az ujjlenyomat-olvasó helye. A rajz alapján nem csak hogy a hátlapra, de annak teljesen a közepére kerül. Az Apple logó helyén még jó is lenne, de hogy teljesen középen?

Aki kicsit is ért a CAD CAM rajzok készítéséhez, az simán tud egy ilyet csinálni és kémfotónak beállítani, egyáltalán nem biztos, hogy ez egy valós prototípusról készült-e.

The post Hátlapi ujjlenyomat-olvasó az iPhone 8-nál?! appeared first on Tech2.hu.

…read more

Source:: Tech2

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.