Érdekel a katonaság? Nézz be a kulisszák mögé!

A MATASZ Pest Megyei Szervezete, 2017. évben 8. alkalommal rendezi meg a VSZC
Madách Imre Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumával közösen az „Egy nap a
honvédelemért” címmel Gödöllőn, a Pest-megyei honvédelmi és toborzó napját.

A rendezvény célja a honvédelem ügye iránti elkötelezettség elősegítése a civil lakosságban, a társadalom és a honvédelem kapcsolatának erősítése. A Magyar Tartalékosok Szövetsége és a felkért katonai, katasztrófavédelmi és rendvédelmi szervek aktív közreműködésével bemutatni a pályaválasztás előtt álló középiskolás fiatalok, valamint az érdeklődő civil lakosság részére a honvédség, a rendőrség és a katasztrófavédelem feladatait, bemutatók segítségével megismertetni velük egyes részterületek munkáját és az ott alkalmazott technikai eszközöket.

A szervezők elő kívánjuk segíteni ezen szervezetek toborzó munkáját. Sportegyesületek közreműködésével hozzájárulni a MATASZ „Kadét Programja” célkitűzései eléréséhez, a honvédelmi sportok, a honvédelem szempontjából hasznosítható tudás megszerzése lehetőségeinek megismertetéséhez, sportversenyek szervezésével elősegíteni a fiatalok csapatszellemének, az összetartozás élményének erősítését, egészségük megőrzését.

Tervezett résztvevő szervezetek

· Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó
Parancsnokság 1. Katonai Igazgatási Központ
· Magyar Honvédség Altiszti Akadémia.
· MH Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit KFT.
· Currus Gödöllői Harcjárműtechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság.
· HM ArmCom Kommunikációtechnikai Zrt.
· Magyar Tartalékosok Szövetsége Pest Megyei Szervezete.
· MATASZ Hagyományőrző Tagozat.
· Báró Podmaniczky III. János Honvéd Egyesület.
· Aeroking Ejtőernyős Klub.
· Készenléti Rendőrség támogató alegysége.
· Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ, Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Központ.
· Gödöllői Rendőrkapitányság.
· Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség.
· Magyar Testőr Szövetség.
· Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület.
· Honvéd Kossuth Lövész Klub.
· ZEN Rendészeti Sportegyesület.

Tervezett program /időrend/

· 08.45-től – Gyülekező a megnyitóra.
· 08.45-től – amennyiben az időjárás lehetővé teszi – az Aeroking Ejtőernyős Klub bemutató ugrása.
· 09.00 óra Megnyitó /Az Aeroking Ejtőernyős Klub ejtőernyősének /-seinek/ földet érése után/

A megnyitó meghívott vendégei:

  • Vécsey László József országgyűlési képviselő
  • Dr. Tarnai Richard Pest Megyei Kormányhivatal, kormánymegbízott
  • Kun Szabó István vezérőrnagy miniszteri biztos, Honvédelmi Sportszövetség elnök
  • Széles Ernő ny. dandártábornok MATASZ elnök
  • Dr. Dsupin Ottó dandártábornok Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgató
  • Szűcs Imre ezredes MH KIKNYP parancsnoka
  • Szilágyi György ezredes, MH Altiszti Akadémia Szakképzési Parancsnok Helyettes
  • Lajmer György r. alezredes Gödöllői Rendőrkapitányság Kapitányságvezető
  • Fábián István tű. alezredes, Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség Vezető
  • Benkó Imre Currus Gödöllői Harcjárműtechnikai Zártkörűen Működő
  • Részvénytársaság vezérigazgató.
  • Ferenczi Ferenc mk. ezredes, HM ArmCom Kommunikációtechnikai Zrt. vezérigazgató
  • Romasz Sándor Magyar Testőr Szövetség elnök
  • Vass Imre Zen Rendészeti Sportegyesület elnök
  • Tóth Sebestyén Báró Podmaniczky II. János Honvéd Egyesület elnök
  • Vura Zsolt Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület elnök
  • Fodor László Szentendrei Honvéd Kossuth Lövész Klub titkár
  • Kerekes Sándor nyá. ezredes MATASZ alelnök
  • Kocsi Tamás Gödöllő VSZC Madách Imre Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma igazgatója Bíró Sándor MATASZ Pest Megyei Szervezet elnök
  • 09:05 óra Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Központ kutyás bemutató
  • 09:45 óra Iskolák közötti „duatlon” váltó-akadály verseny
  • 10:30 óra Készenléti Rendőrség támogató alegység bemutatója
  • 11:00 óra Iskolák közötti kötélhúzó verseny
  • 09:15-órától 13.00 óráig folyamatos jelentkezési lehetőség a MATASZ Pest Megyei Szervezete és a ZEN Rendészeti Sportegyesület által szervezett airsoft lövészetre
  • 13:30 óra Az iskolák közötti versenyek eredményhirdetése, díjak átadása, a honvédelmi nap zárása

09:00 órától folyamatosan látogatható programok

  • MATASZ Hagyományőrző Tagozat fegyverzettechnikai bemutatója
  • AeroKing Ejtőernyős Klub ejtőernyős felszerelések folyamatos bemutatója
  • Báró Podmaniczky III. János Honvéd Egyesület GAZ 66 tüzérségi vezetési pont és Zil 131 Rádióállomás folyamatos bemutatása
  • Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1
    Katonai Igazgatási Központ és a MH Altiszti Akadémia fegyvertechnikai bemutató, repülőgép szimulátor, ismerkedés a honvédség életével, a honvédséghez …read more

    Source:: Lokal.hu – Program

    (Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.