Egy légiutaskísérő vallomása

Az elmúlt hónapok egyik legnagyobb felzúdulást kiváltó esete az volt, amikor az amerikai United Airlines egyik járatáról a biztonsági személyzet meglehetősen brutális módon távolította el az egyik utast. Az esetről készült videó bejárta az egész világot, azzal azonban talán kevesebben foglalkoznak, miként változtatta meg az eset a légiutaskísérők életét.

Márpedig megváltoztatta, olyannyira, hogy a brit Independentben az egyik nagy amerikai légitársaság stewardja írt egy meglehetősen elgondolkodtató levelet. Ebben azt írja, hogy a fent említett eset óta brutális történetek keringenek szakmai körökben arról, milyen szinten veszik semmibe az utasok a személyzet utasításait, kéréseit.

„A magam részéről azért imádkozom, semmi olyan ne történjen az én utam idején, ami miatt akár egyetlen pillanatra feltűnnék egy rossz minőségű videó háttérszereplőjeként. Minden egyes alkalommal, amikor indulás előtt egy utas elővette a telefonját, hogy írjon még egy utolsó sms-t, vagy frissítse Facebook-állapotát, abban reménykedtem, hogy a kamera nem felém fordul” – írta Brad Bernoulli (akinek nem ez a valódi neve, de meg szerette volna őrizni névtelenségét).

A maga szempontjából tulajdonképpen igaza van: a légiutaskísérőknek meglehetősen szűkös a mozgásterük a munka hatékony elvégzésére: „Amikor az emberek megérzik a kerozinszagot, mintha elveszítenék a józan eszüket, és amint a hajtóművek mozgásba lendülnek, néha teljesen kivetkőznek önmagukból.”

„Láttam már utast teljesen kiborulni, amikor elfogyott az általuk választott étel (pedig hát vagy csirke, vagy tészta a menü, emberek), de olyan is előfordult, hogy valaki egy pohár vizet kért egyetlen, közepes méretű jégkockával” – mesélte a steward.

„A mosdó ajtaját kinyitni képtelen utastól kezdve a repülőúton pornót nézőn át az ámokfutást bemutató, kezelhetetlen gyerekekig a lista végtelen” – tette hozzá Brad Bernoulli.

Azt persze ő is elismeri, hogy ez is egy kétirányú utca, hiszen a kollégái közül sokan azt felejtik el, hogy ami nekik mindennapos rutin, az az utasoknak nagyon stresszes élethelyzet is lehet.

„Tisztában vagyok vele, hogy az utazás sokszor kényelmetlen, a felszolgált étel minősége is hagy kívánnivalót maga után – higgyék el, szívesen visszahoznám a repülés aranykorát a minőségi ételekkel, az ingyenes italokkal és a világszínvonalú borokkal. Csakhogy amíg az engem alkalmazó társaság nem kér 1000 dollárt egy jegyért mondjuk egy másfél órás Washington-Chicago útért, ez nem fog megtörténni” – írta a steward, hozzátéve, hogy sajnos elmúlt a plüssülések, a nyugodt felszállások, valamint az utasok és a személyzet közti kölcsönös tisztelet kora.

Mindeközben megjelentek a képletben a közösségi oldalak, ami szintén nem könnyítette meg a helyzetet. A repülés ugyanis mindig bonyolult és nehézkes dolog volt a légiutaskísérők szempontjából, az idősebb stewardesek is kemény történeteket mesélnek, csak éppen azok szakmán belül maradtak.

Manapság viszont minden egyes sztori nyilvánosságra kerül valaki Facebook- vagy Twitter-profilján, és sokan kifejezetten keresik is azt a bizonyos 15 perc hírnevet. Ami nem azt jelenti, hogy akár a legkeményebb történetek ne lennének igazak, azt viszont igen, hogy sokan bármit megtennének a reflektorfényért és a nem ritkán vele járó pénzért.

„Talán nehéz elhinni, de nagyon kemény és fárasztó munka akkor is mosolyogni, amikor az utasok semmibe vesznek, és kritizálnak mindent az ételtől az ülésen át az időjárásig” – írta Brad Bernoulli.

(Fotó: pixabay.com/Unsplash)

A Egy légiutaskísérő vallomása bejegyzés először a Határátkelő jelent meg.

…read more

Source:: Határátkelő

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.