Észak-Korea magyar szemmel

A címből már nyilván kiderült, hogy nagy valószínűséggel nem egy Észak-Koreában élő magyar küldte el határátkelése történetét (bár őszintén szólva már semmin nem lepődnék meg, szóval ha van Észak-Koreában élő magyar, aki nem fél, akkor hajrá…), viszont egy pillantást vetni a világ egyik legelzártabb országába olyan lehetőség, amit nem hagyhattam ki. Így amikor TeePolgar elküldte formabontó „öninterjúját”, és persze a hozzá tartozó képeket, akkor egyértelmű volt, hogy ennek itt a helye. A szerző ráadásul nem egyszerűen turistáskodni ment Észak-Koreába, hanem maratont futni!

Miért pont oda mentetek?

Jelenleg Kínában élek, így az alkalmat kihasználva, amíg itt töltöm ezt az egy évemet, addig a környező országokat meg szeretném látogatni, mintegy csillagformát rajzolva a térképen, Sanghajt használva középpontként. Ennek a csillagnak az egyik utolsó ága Észak-Korea.

Hogy jutottatok oda?

Észak-Koreába nem nehéz eljutni, viszont drága. A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldást választottuk: az „ultra budget tour”-ban vettünk részt, ami három nap határtól határig (Dandong-Phenjan-Dandong).

Dandong a kínai határváros. Oda Sanghajból repültünk Shenyangig, majd onnan mentünk vonattal Dandongig, hogy minimalizáljuk a költségeket. Vissza ugyanezen az útvonalon mentünk.

A határon megkaptuk a vízumunkat, majd miután leadtuk a kamerákat, számítógépeket és könyveket regisztrálásra és ellenőrzésre, röpke 4 óra alatt át is értünk a Barátság hídon, mely összeköti a két országot.

Észak-koreai vízum, a geopolitikai helyzet miatt nem ragasztják be, és kilépésnél nem is adják vissza.

Innen 6 órás vonatutunk vette kezdetét. Kínában a gyorsvonat 1200 kilométert tesz meg ennyi idő alatt megállókkal, míg Észak-Koreában ennyi idő 250 km megtételére volt elegendő.

Ez a kiruccanás ezzel az útvonallal 500 USD-ba került, plusz 110 USD a maratonon való részvételi díja. Ezt az összeget a Pekingben székelő utazási irodának fizettük, mivel Észak-Korea nem utazható úgy, ahogy én szoktam (stoppolás és couchsurfing).

Csoportos, előrefoglalt utazást kell szervezni. Ezért biztosították számunkra a turistaszállító buszt, és két idegenvezetőt, hotelt teljes ellátással. Sajnos utóbbi (teljes ellátás) eléggé hanyag volt, mert fejadagok voltak, és azok is koreai „kulináris” értékeket tükröztek, aminek mi nem vagyunk túl nagy rajongói… egy kicsit sem.

Az idegenvezetés milyen volt?

Amikor a két idegenvezető bemutatkozott a fővárosba érkezvén a buszon, akkor a második, miután elmondta angolul a mondanivalóját, hozzátette, hogy angol, kínai és orosz nyelvek mellett beszél még magyarul is. Majd magyarul is megerősítette állítását.

Tomival összenézve egyből rá is haraptunk a lehetőségre, és innen kezdve az út végéig állandóan kérdésekkel bombáztuk.

Első kérdésünk a neve volt, mert akit nem Kimnek hívnak Koreában, azt nem lehet megjegyezni. Ott Kunocskának hívják, amit a magyar barátaitól kapott, ugyanis úgy tanult meg magyarul, hogy Budapesten tanult és dolgozott összesen 15 évet.

Mikről beszélgettetek?

A bizalom elnyerése egy piramisrendszerként képzelhető el minden társadalomban. Észak-Koreában ez még jobban tapasztalható. Nem kezdheted a beszélgetést úgy, hogy „Mi a véleménye arról, hogy az ország nevében a demokrácia szerepel?”.

Szerencsére a magyar nyelvnek köszönhetően sok témát tudtunk feszegetni – ellentétben a másik idegenvezetővel, aki angolul csupán arra volt képes, hogy „Ha jobbra fordulunk, akkor ezt, és ha balra, akkor pedig azt láthatjuk”.

Az országban nincsen, illetve nagyon korlátozva van a magántulajdon. Kocsit nem lehet venni, ki kell érdemelni. Ha a „vezetőség” úgy gondolja, hogy tettél valami érdemlegeset a hazáért, akkor ingyen kapsz egyet.

Ehhez viszont hozzátartozik, hogy az …read more

Source:: Határátkelő

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.