A légszennyezés növeli az agyvérzés kockázatát

A légszennyezés növeli az agyvérzés kockázatát

A légszennyezés növeli az agyvérzés kockázatát – derült ki egy világméretű kutatásból, amelyről a The Guardian online kiadása számolt be.

A szennyezett levegő majdnem hárommal csökkenti az egészségesen leélt évek számát világszerte – állapította meg az eddigi legnagyobb felmérés, mely a stroke kockázati tényezőit kereste.
A levegőbe kerülő finom szemcsék okozta légszennyezés az egészséget befolyásoló tényezők listáján hetedik helyen végzett, a szilárd fűtőanyagok égetéséből származó háztartási levegőszennyezés a nyolcadik helyre került.

“Meglepett bennünket a probléma nagysága” – mondta Valery Feigin, az Aucklandi Egyetem stroke- és idegtudományi intézetének munkatársa, a vizsgálat vezetője.
“Nem gondoltuk volna, hogy az elmúlt két évtizedben ennyit nőtt a légszennyezés jelentette fenyegetés. Tanulmányunk elsőként mutatta meg, hogy milyen nagy mértékben hat a légszennyezés a stroke kialakulására világszerte” – hangsúlyozta a kutató.

A The Lancet Neurology című folyóiratban ismertetett eredmények a téma szakértői szerint azért riasztóak, mert megmutatják, hogy eddig alábecsülték a légszennyezés tüdőre, szívre és agyra gyakorolt hatását.
Évente mintegy 15 millió embert ér stroke a világon, csaknem hat millióan belehalnak, öt millióan maradandó károsodást – többek között a beszédkészség zavarát, bénulást – szenvednek.
Feigin és kollégái egy 2013-ban készült globális tanulmány adatait elemezték, amelyek a betegségek okozta terheket mérték föl. Azt keresték, hogy 1990 és 2013 között a világ 188 országában a stroke kockázati tényezői mekkora szerepet játszottak a kór előidézésében.

A legfontosabb rizikófaktorok a kutatók szerint a magas vérnyomás, a kevés gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó étrend, az elhízás, a magas sótartalmú táplálkozás és a dohányzás.
A stroke globális terheinek majdnem háromnegyede életmódbeli tényezőkkel függ össze, a dohányzással, a helytelen étrenddel és a kevés testmozgással, ami arra utal, hogy az emberek sokat tehetnének a kockázat csökkentéséért.
A légszennyezés 17, a háztartás levegőjének minősége 16 százalékot jelentett a stroke-tényezők között. Hosszú távon a szennyezett levegő úgy fokozhatja a stroke kockázatát, hogy megvastagítja az agyi erek falát, ezzel a vér sűrűbb lesz, a vérnyomás emelkedik, növekszik a vérrögök kialakulásának esélye.
Februárban jelent meg a brit orvosok kollégiumának jelentése arról, hogy Nagy-Britanniában évente legalább 40 ezer halálozás írható a szennyezett levegő számlájára.

MTI

Rovat:
Categories:

…read more

Source:: Blvd lifestyle magazin – Hírek

(Visited 2 times, 1 visits today)
Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.