Ausztriába özönlő magyarok és engedékeny brit szigor

Tavaly megint sok magyar költözött Ausztriába (az uniós tagállamok között a második helyen állunk, de összesítésben is benne vagyunk a TOP5-ben). Közben a brit kormány mondott egy fontosat az országban élő külföldieknek. Hírmondó.

Özönlenek a magyarok Ausztriába

Az osztrák statisztikai hivatal adatai szerint jócskán megugrott a külföldiek száma az egy évvel korábbihoz képest Ausztriában. Az élen a szírek, a második helyen az afgánok, a harmadikon pedig az irakiak állnak. Az EU-n belülről Romániából érkeztek a legtöbben, rögtön utána viszont mi, magyarok jövünk. Hogy szám szerint ez mennyi embert jelent (nem keveset…), azt ide kattintva tudhatod meg.

Érdemes még nekivágni Angliának?

A héten felállt az új brit kormány, amiben nem meglepő módon létrehoztak egy miniszteri posztot az ország uniós kilépésének levezénylésére. A tárcát vezető David Davis azt mondta, nagyvonalú megállapodást szeretnének, de meg akarják akadályozni, hogy az utolsó pillanatban bevándorlók özöne érje el az Egyesült Királyságot. Hogy mit is jelent a nagyvonalúság és a szigor, azt itt olvashatod el.

A Brexit nyertesei és vesztesei

A britek uniós kilépésének az üzleti életben is vannak és lesznek nyertesei és vesztesei is. Előbbiek közé tartoznak például a gyengébb font miatt a luxuscikkeket forgalmazó áruházak (mert vonzzák a külföldieket), utóbbiak közé pedig a londoni éttermek. Az okokról részletesebben ide kattintva olvashatsz.

A Ausztriába özönlő magyarok és engedékeny brit szigor bejegyzés először a Határátkelő jelent meg.

…read more

Source:: Határátkelő

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.