HOSSZÚ KATINKA BŐDÜLETES VILÁGCSÚCCSAL OLIMPIAI BAJNOK

Hosszú Katinka

Hosszú Katinka fantasztikus úszást bemutatva, hatalmas világrekorddal nyerte meg a magyar küldöttség második aranyérmét a riói olimpián. Azt mondta, olyan érzése volt, mintha edzésen lenne.

Az előfutamban is sokáig a világcsúcsrészidőn belül úszott a magyar versenyző, de akkor a végén kicsúszott a kezéből, nem úgy a döntőben.

Hosszú pillangón már a víz alól felbukkanva az élen állt, 50 méter után fél másodperccel a világcsúcsrészidőn belül volt, és 100-nál toronymagasan vezetett.Háton már két és fél másodperccel verte a világrekordot, és két testhosszal a mezőnyt, mellre már csak Maya Dirado tartotta vele a lépést, méterekkel mögötte.

Az utolsó százra 5,25 másodperccel a világcsúcson belül fordult, és óriási, 4:26.36 perces világrekorddal olimpiai bajnok lett.

Több mint két másodperccel javította meg a kínai Je Si-ven csúcsát, megszerezve ezzel Szász Emese után a magyar küldöttség második aranyérmét.

„Szerintem még nem fogtam fel – kezdte az M4-nek Hosszú közvetlenül a döntő után. Olyan érzésem volt, mintha edzésen lennék.Korán megérkeztünk ide Rióba, azóta mindennap a négyes pályán edzettem, nagyon felszabadultan tudtam úszni. Életem egyik legszebb napja a mai.” Arra a kérdésre, hogy mit mondott neki edző-férje, Shane Tusup a beérkezés után, Hosszú így válaszolt: „Megcsináltad, el sem hiszem, hogy megcsináltad! Pont úgy, ahogy megálmodtad.” Hosszú ezzel mind az öt vegyesúszó-világcsúcs birtokosává lépett elő, hiszen a 200 méter mellett a 25 méteres medencében isaz övé minden idők legjobb eredménye 100, 200 és 400 méteren egyaránt. Hosszú – aki a magyar úszósport 26. olimpiai bajnoki címét szerezte meg – vasárnap 100 méter háton, majd másnap 200 méter vegyesen, ez után pedig 200 méter pillangón, illetve 200 méter háton ugrik vízbe egyéniben, emellett tagja a 4 x 200 méteres női gyorsváltónak is. A legjobb esélye egyértelműen 200 méter vegyesen van arra, hogy a második aranyát is megszerezze, hiszen a szám világbajnokaként és világcsúcstartójaként készülhet.

Forrás: Origo

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.