Veronai tragédia: a busztársaságot vádolják a gyászolók

A veronai buszbaleset túlélői állítják: hiába hárít, felelős a buszt üzemeltető cég a tragédiáért. Január 20-án tizenhét ember halt meg a balesetben, amit vélhetően az alvászavarban szenvedő sofőr okozott.

Megdöbbentő levelet írtak a veronai busztragédia áldozatainak hozzátartozói, akiknek sejtésük sem volt róla, hogy a tragédiát okozó sofőr alvászavarban szenvedett, emiatt nem pihenhette ki magát. Ha tudták volna, nem engedik el a gyerekeiket az útra.

– Rágalom, amit az áldozatok hozzátartozói nevében valakik a levélben megfogalmaztak. Egyelőre még azt sem tudni, hogy a buszt valóban V. János vezette-e, akit most a fél ország okol a balesetért – szögezte le Czakó Tibor, a Pizolit Kft. ügyvezető igazgatója. – A kollégánk betegsége csupán annyi volt, hogy erősen horkolt, emiatt nem tudta alaposan kipihenni magát. Amikor ez a tudomásomra jutott, azonnal elküldtem őt egy alváslaboratóriumba. Ott egy speciális készüléket kapott, amit alvásnál használnia kellett. Három hónapos megfigyelés után ülhetett újra a volán mögé, miután az eredményeket értékelve a szakorvos mindent rendben talált.
Az igazgató biztos benne, hogy V. János a készüléket a franciaországi síútra is magával vitte. Mint mondta, egy buszszakértőt, egy közlekedési szakembert és egy nemzetközi jogászt küldenének Olaszországba, hogy rekonstruálják a történteket. Szerinte azért gyulladt ki a busz, mert az ütközés során kidöntött egy villanyoszlopot, ami túlságosan közel volt a szalagkorláthoz.

Lapunk azonban úgy értesült, a túlélők közül többen is megerősítették, hogy a buszt V. János vezette.
– Ott voltam azon a megbeszélésen, ahol Czakó úrral leültek a hozzátartozók és az ügyvédek. Kiderült, hogy a buszt vezető pilóta alvászavarban szenvedett – nyilatkozta a Lokálnak dr. Sípos Balázs Tihamér, az egyik áldozat családjának az ügyvédje. – Mivel indulás előtt a busztársaság ügyvezetője a betegség tényét mindenki előtt elhallgatta, senkinek nem hagyott választási lehetőséget, hogy vállalja a kockázatot, vagy lemondja az utat.

„Kérjük mindenki segítségét, hogy a veronai buszbalesethez hasonló ne következhessen be, ne maradjon következmények nélkül az elhunyt 17 ember, főként gyermek halála” – kezdték közleményüket a gyászoló családok.
„Szeretnénk rámutatni a felelősökre. Konkrétumok: A buszt V. János vezette, aki 1.5 éve alvási apnoe zavarban szenvedett, beteg volt. Kezelésre járt, légzéskönnyítő készüléket kapott. A vezetéstől hónapokra eltiltották 2016-ban. A háziorvos/ üzemorvos valamely oknál fogva engedélyezte, hogy visszaüljön a kormány mögé. Czakó Tibor a Pizolit Kft. busztársaság vezetője tudott a kezelésekről, a betegségről. Czakó Tibor munkaügyi pertől tartva nem mentette fel a munka alól, legalább is erre hivatkozik. Czakó Tibor mindezek tudatában feltette egy olyan járatra, amelyik busz a leghosszabb útra indult, a legveszélyesebb úton, a legnagyobb buszával, gyerekekkel a háta mögött, 24 órás vezetéssel, éjjel nappali menetben. A legkockázatosabb fuvar. Ezekre a távolságokra csak 100%-os állapotban lévő vethető be. 2016-ban négy olyan buszbaleset volt Magyarországon, ahol a sofőr alvási apnoe zavarban szenvedett, és elaludt a volán mögött. Fentiek tudatában csak idő kérdése volt, hogy baleset következik be. A Pizolit Kft. busztársaság a mai napig változatlanul működik. A szakhatóságok nem nyilatkoznak. A busztársaság az első számú és legnagyobb felelős. A buszért és a sofőrért is ők felelnek. A jog szerint a busztársaságnak objektív felelőssége van a veszélyes üzem során előfordult eseményért. (…) Megkérnénk mindenkit, aki a következő időszakban buszt szeretne bérelni, …read more

Source:: Lokal.hu – Aktuális

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.