Szakítása miatt száguldozhatott a mercis gázoló

Információink szerint internetes hírességnek számító kedvesével való szakítása után kezdett féktelen száguldozásba M. Richárd, aki a gyanú szerint két ember haláláért felelős a Mercedesével okozott baleset miatt, amely hétfő délután történt a Dózsa György útnál.

Lapunk úgy tudja, mindössze egy agyrázkódással úszta meg M. Richárd azt a szörnyű balesetet, amelyet a gyanú szerint ő okozott, amikor nagy sebességgel ütközött egy másik autóval, amely egy buszmegállóba csapódott. A kocsi utasa, egy 23 éves fiatalember a helyszínen életét vesztette, a buszra váró 37 éves férfi pedig kórházba szállítás után hunyt el. A balesetben még ketten életveszélyes sérülést szenvedtek. A Lokál úgy tudja, mindkét áldozat a vízműveknél dolgozott.

– Az ügyben halálos közúti közlekedési baleset gondatlan okozása miatt folytatunk nyomozást – tájékoztatta lapunkat az ügyről Csécsi Soma, a BRFK szóvivője, aki azt is hozzátette: az ügyben egyelőre senkit sem gyanúsítottak meg. M. Richárdon alkohol- és drogtesztet is végeztek, mert felmerült a gyanú, hogy befolyásolt állapotban vezette járművét. M. Richárd ráadásul korábban fontos szerepet töltött be az egyik legnagyobb magyar bűnszervezetben. A kecskeméti maffiaperben 2006-ban jogerősen nyolc év börtönre ítélték fegyvercsempészet miatt, de ezt megelőzően azzal is vádolták, hogy letartóztatása után még a börtönből is adott utasítást pénzbehajtásra egy kint lévő „alkalmazottjának”. Információink szerint 2014-ben szabadult, azóta személyautók tartós bérbeadásával foglalkozó céget vezetett, de egyes hírek szerint időnként feltűnt a budapesti éjszakában is. A Lokálnak a férfi – neve elhallgatását kérő – egyik ismerőse elárulta: a tragikus balesetet egy napokon át tartó alkoholos tombolás előzte meg, aminek az volt az előzménye, hogy M. Richárd összeveszett barátnőjével, egy internetes hírességgel. Az edzőtermeket gyakran látogató férfi korábban is előszeretettel mutatkozott csinos nőkkel, és mindig luxusautókkal járt.


– Senki nem tudta, mit csinál, miből él, csak azt, hogy sokat járt le edzeni, ami meg is látszik rajta. Mindig luxusautókkal jött, milliós órákat hordott és olyan telefonokkal villogott, amelyeket itthon még nem is lehet kapni. Természetesen feltűnő, csinos lányok oldalán lehetett csak látni – tudtuk meg az egyik edzőtársától, aki ugyanabba a terembe járt, mint M. Richárd.

Richárd a Velvetnek azt mondta, még a baleset napján saját felelősségre hazaengedték a kórházból, és vétlennek érzi magát.

– A baleset fatális véletlen volt. Szerintem az ütközés azért lehetett ilyen brutális erejű, mert a két autó szinte frontálisan csapódott egymásnak. A külső sávból megelőztem egy BMW-st, így kerültem a belsőbe. Láttam, hogy zöld a lámpa, és nyomtam egy gázt, de nem padlógázzal mentem. Lehet, hogy túlléptem a megengedett sebességet, de nem akarok hazudni, nem tudom, mennyivel mehettem – mondta a portálnak a férfi, aki hozzátette, a vér- és vizeletvizsgálata is negatív lett.










<img width="150" height="150" …read more

Source:: Lokal.hu – Extra

(Visited 60 times, 2 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.