
Nyilvánosan nem áll ki Vona Gábor Jobbik-elnök, de a Ripost információi szerint a hétvégén úgy döntött: a párt tagságát szolidaritásra szólítja fel a botrányos szerelmi ügybe keveredett, sokszor nyíltan kirekesztő Kulcsár Gergely képviselő mellett. Vona nem először áll ki komoly botrányba keveredett, köztörvényes bűnökkel vádolt párttársaiért.
Hiába szólította fel a Fidesz Vona Gábor Jobbik-elnököt, hogy foglaljon állást Kulcsár Gergely ügyében. Mint ismert: a debreceni jobbikos képviselő a hírek szerint korábban egy a Jobbik ifjúsági tagozatához tartozó fiatalkorú lánnyal folytatott viszonyt. Ezt Dömötör Csaba államtitkár a parlamentben is szóvá tette, amiért Kulcsár beperelte az államtitkárt és minden sajtóterméket, amely írt az ügyről. Ugyanakkor a bírósági tárgyalásokon sorra jelentek meg Kulcsár párttársai, akik nem csupán a négygyermekes családapa botrányos viszonyának hírét erősítették meg, hanem azt is, hogy Vona Gábor tudott erről. Sőt, olyan tanú is akadt, aki azt állította, maga Vona kérte meg, hogy ne beszéljen a dologról.
A Tények beszámolója szerint a Jobbik továbbra is kiáll antiszemitizmusáról elhíresült képviselőjük mellett. Mint írták, Vona Gábor kérése nélkül is kiállnak Kulcsár Gergely mellett, akinek tanúk, videó- és hangfelvételek szerint egy fiatalkorú lánnyal volt kapcsolata. Az eskü alatt valló tanúk szerint azonban nincs mit helyreigazítani.
A hétvégén Hollik István KDNP-s képviselő felszólította Vona Gábort, hogy foglaljon állást az ügyben, de erre eddig nyilvánosan nem került sor. Viszont a Ripost szerint Vona döntött, úgy tudják: a pártelnök teljes szolidaritást kér a tagságtól a Kulcsár-ügyben.
Kulcsár Gergely többször is antiszemita, kirekesztő kijelentéseket használt, most egy kiskorúval folytatott viszonyának hírét vizsgálják /Fotó: Facebook
Ez nem meglepő, a Jobbik ugyanis már többször nyíltan is kiállt köztörvényes ügyekbe keveredett politikusai mellett. A Magyar Idők arról ír, hogy július 19-re a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként beidézte Kovács Béla jobbikos EP-képviselőt, akit egy másik eljárásban kémkedéssel, a mostani ügyben jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítanak. A gyanú szerint Kovács 2012–2013-ban uniós költségkeretének terhére gyakornoki szerződést kötött három személlyel, akik semmilyen munkát nem végeztek, nem is jártak Brüsszelben. A nyomozó hatóság szerint a fiktív szerződésekkel a politikus 27 ezer euróval, több mint nyolcmillió forinttal károsította meg az európai közösséget.
Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselőjének mentelmi jogát június 1-jén függesztette fel az Európai Parlament /Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Az ügyészség korábban idézte be ebben az ügyben Kovácsot, aki a sajtónak betegséggel magyarázta, hivatalosan viszont nem indokolta meg távolmaradását – állítja a Magyar Idők. Így viszont, ha most sem jelenik meg a szabályszerű idézésre és előre nem menti ki magát, rendőrök vezethetik elő a gyanúsítotti kihallgatásra a képviselőt, akinek mentelmi jogát június 1-jén függesztette fel az Európai Parlament.

Állítása szerint családja kiirtásával fenyegette meg Varga-Bíró Tamás zenészt Zagyva György Gyula
/MTI Fotó: Illyés Tibor
A hétvégi sajtótájékoztatóján Hollik István figyelmeztetett: a Jobbiknál túl gyakoriak az ehhez hasonló botrányok.
– A Jobbik a zavaros ügyek és a zavaros …read more
Source:: Lokal.hu – Aktuális