Szigetköz legnagyobb kulturális fesztiválja, a Szent István Napok

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Szigetköz legnagyobb kulturális fesztiválját, a Nyári Fesztivál-Szent István Napokat Mosonmagyaróváron augusztus 17. és 20. között, ahol megfőzik a térség legnagyobb halászlevét is. A rendezvény Szomjas György Neti Sanyi című portréfilmjének vetítésével kezdődik.

Az augusztus 17-én a Fehér Ló Közösségi Házban látható alkotás az utolsó kalotaszegi prímásról, Fodor Sámuelről szól. A filmvetítés után nyitják meg a Kalotaszegi cifra szoba népművészeti kiállítást, szintén a Fehér Ló Közösségi Házban.

Másnap 17 órától a Flesch Központban Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikusművész Gesta Hungarorum című kiállítása nyílik, amelyet szeptember 13-ig lehet megtekinteni. A tárlaton Sebestyén Gyula Gesta Hungarorum című eposzához készült illusztrációkat mutatják be.

A 18 órakor kezdődő nyitó ünnepségen két város, a lengyel Piotrków Trybunalski és a mosonmagyaróvári Mosonyi Mihály Zeneiskola hatvan növendéke ad együtt koncertet a Flesch Központ színháztermében.

Augusztus 19-én és 20-án a Szent István király út szabadtéri fesztiválhelyszínné alakul, ahol két színpadot is felállítanak. Mindkét nap reggeltől estig játszóház várja a legkisebbeket óriás fajátékokkal.

Szombaton fellép a Makám együttes, később a Hórihorgas Mulattatók érkeznek, akik gólyalábas lovagi viadalt mutatnak be, a moziban pedig a Lúdas Matyit lehet megtekinteni.

A könnyűzenei koncertek sorát Bereczki Zoltán nyitja, majd a Moson Big Band és Horváth Meggie is fellép. Később a Madách Színház a Meseautó című produkciót adja elő, az estét pedig Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar koncertje zárja.

Augusztus 20-án délelőtt ünnepi szentmisét és kenyérszentelést tartanak a mosoni Nepomuki Szent János Plébániatemplomban. A városi ünnepség ezt követően a Szent István szobornál folytatódik.

A Szent István király úton vasárnap több mint húsz mesterséget ismerhetnek meg a látogatók, elkészítik a Szigetköz legnagyobb halászlevét Buday Péter mesterszakács segítségével, kora délután pedig a Bóbita Bábszínház óriásbábos játékkal és lovagi tornával lepi meg a legkisebbeket.

A délután nagy részében fúvós fesztivált tartanak, ahol a két házigazda, a Kühne Koncert Fúvószenekar és a MOFÉM Fúvószenekar mellett a németországi Stadtkapelle Bopfingen és a szlovákiai Myjava Fúvószenekar lépnek fel.

Az esti koncertsorozat előtt a Fehér Ló Közösségi Házban Vecsei László Ezékiel Szerelmes városok című kiállítása nyílik.

A könnyűzenei koncertek sorát ByeAlex és a Slepp fellépése nyitja, később a Wellhello és a Kelemen Kabátban ad koncertet.

Bővebben: http://szentistvanfeszt.hu/

MTI

The post Szigetköz legnagyobb kulturális fesztiválja, a Szent István Napok appeared first on Fesztikörkép.

Source: Fesztikörkép

The post Szigetköz legnagyobb kulturális fesztiválja, a Szent István Napok appeared first on PolgárPortál.

…read more

Source:: PolgárPortál.hu

(Visited 3 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.