Exportslágerünk a demokrácia – 3. rész

Emberi jogok, demokrácia, jogállamiság, sajtó- és szólásszabadság, szabad választások, fékek és ellensúlyok… szépen artikulálva, patetikus gesztusokkal aláfestve adják elő a mindig ugyanazt azok a politikus-szimulánsok, akik a saját, amúgy eddig fejlettnek hitt országaikban pontosan ezeket a magasröptű eszméket rombolják le évek óta, lepésről lépésre. Eközben minden erejükkel azon vannak, hogy az egykor függetlenségüket elnyert afrikai országokat, amelyek nem a saját természetes, hanem random kitalált határaik között gondolták a demokratikus önrendelkezés jogát megvalósítani, ezeknek az eszméknek a csiráitól is megfosszák. Ha a fellengzős szóbuborékok mögötti homlokzatot kicsit megkapirgáljuk, máris leomlik a repedésekkel teli vakolat. Nem demokrácia, még kevésbé emberi jogok, hanem a hatalom, a befolyás, a mérhetetlen kapzsiság és a pénz, ami ezeket az erőket hajtja. Felfoghatatlanul sok pénz. A globalista teória szerint egyetlen állam, vagy nép sem tulajdonosa annak a természeti kincsnek, amely országa földjében található (az USA nyilvánvalóan kivétel). Ez a dogma a kiindulópontja ma minden politikai, illetve fegyveres konfliktusnak.

Kínának az évezred forduló körül láthatóvá vált páratlan gazdasági fejlődése, szinte csillapíthatatlan, energiára és ásványokra való éhsége következtében Afrika a kínai vezetés fókuszába került. Ők eleve másképp gondolkodnak. Másképpen, azaz rendkívül hosszú távra és nem választási periódusokra terveznek. Az akkori kínai vezetés megnyerte magának az afrikai állam- és kormányfőket. Alacsony kamatú, valóban kedvezményes hitelekkel, garanciákkal, egyre nagyobb volumenű beruházásokkal, amikbe a „jó akarat” jeleként és persze a saját jól felfogott érdekükben is, az infrastrukturális beruházások (utak, kórházak, iskolák, repülőterek) nagy szerepet játszottak és játszanak. Kína nem látványosan segélyeket osztogató cukros bácsi szerepet akart és akar játszani a kontinensen, a nagylelkűségtől függő, magatehetetlen afrikaiak uralásával. A hiteleit sem köti politikai feltételekhez, mint pl. az IMF, amely utóbbi mindig és minden országban először gátlástalanul a szociális jellegű kiadásokat nyirbáltatja meg (ezt az életben nem fogják a magyar ellenzék IMF-t visszasíró apostolai belátni). A kínaiak filozófiája a „szemmagasságban” való üzletelés, a kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok által elérhető jólét és az ezzel párhuzamosan erősödő politikai stabilizáció.

Akarnak a kínaiak profitot termelni az afrikai természeti kincsek kiaknázásából? Igen. Fizetnek az illetékeseknek egy-egy beruházás kapcsán? Minden bizonnyal. Akkor mégis mi a különbség? Az afrikai, ahogy az orientális és az ázsiai kultúrának is szerves része az ajándékozás, a vezetők jóindulatának elnyerése. Mint tudjuk, a nemzetközi „segélyszervezetek” és külföldi állami segélyek a hatalmas összegeket elnyelő adminisztráció és önköltség mellett a segélyezetteket állandó függőségben tartják, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi az önállósodást. Ezeknek az összegeknek egy jelentős hányada (kb. 30 %) rendszeresen el is tűnik a soha viszont nem látásra különböző zsebekben. Azaz a milliárdok elfogyasztódnak, maradandó érték teremtése nélkül, amit mindenki tud, s amiről néha napján beszélnek, aztán marad minden a régiben. A beruházások azonban nem csak gazdagítanak egy országot, hanem munkát és egyúttal képzést is biztosítanak a helyi lakosságnak, tehát a döntéshozóknak adott speciális javak sokszorosan megtérülnek, mind a beruházóknak, mind a helyi gazdaságnak. Tudom, nem szép dolog, nem is kifejezetten etikus, de nem hinném, hogy éppen az európaiaknak, vagy amerikaiaknak kellene megítélni egy évezredes szokást. Főleg akkor nem, ha ők szemet hunynak bármilyen korrupció, akár atrocitás felett is, amennyiben érdekeik úgy …read more

Source:: PolgárPortál.hu

(Visited 5 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.