Trump tényleg elkezdheti a kereskedelmi harcot Kína ellen

Az amerikai elnökválasztási kampány egyik visszatérő eleme volt Donald Trump részéről, hogy fel kell lépni Kína ellen, mert a kínai gazdaság rengeteget árt az Egyesült Államoknak, elveszik a munkahelyeket és más hasonló dolgok.

Ezek az üzenetek Trump megválasztása után is megmaradtak, de csak a szavak szintjén. Egészen mostanáig, viszont a washingtoni ügyekben általában elég jól tájékozott Axios most arról ír, hogy hétfőn Trump bejelenthet egy kormányzati intézkedést, ami a Kína elleni kereskedelmi fellépés beindítása lehet. A kiszivárgott tervek szerint az USA kormánya arra hivatkozva, hogy fel akarnak lépni a kínai szabadalmi és szerzői jogi sértések ellen, vizsgálatot rendelhet el a kínai gazdasági szereplők magatartásával kapcsolatban.

Az intézkedést állítólag már hetekkel ezelőtt be akarták jelenteni, de Rex Tillerson külügyminiszter akkor el tudta érni a halasztást, mivel nagyon fontos volt, hogy az ENSZ-ben Kína támogassa az Észak-Korea elleni szankciócsomagot.

A kiszivárgott részletek szerint az intézkedések része lesz, hogy Trump hétfőn megbízza a kereskedelmi ügyekért felelős amerikai képviselőt, Robert Lighthizert, hogy indítson vizsgálatot, léteznek-e olyan kínai törvények, gyakorlatok, eljárások, melyek árhatnak-diszkriminálhatnak bármely amerikai szellemi tulajdon, technológia birtokosainak.

A vizsgálat lehetőséget nyithat arra, hogy az USA számos agresszív kereskedelmi eszközzel léphessen fel Kína ellen: a kínai importra vonatkozó magasabb vámok, illetve az USA-ban üzletelő kínai cégeknek kiadott engedélyek csökkentése is ilyen lehetőség.

Ugyan fehérházi források végig arról beszéltek, hogy ezek a lépések eleve előkészítő jellegű intézkedések, és amúgy is, semmi közük a nemzetbiztonsági, geopolitikai témákhoz, egészen biztos, hogy a kínai vezetés nem így értékelné hasonló intézkedések bevezetését. Ha megindul a vizsgálat, azt Kína egyértelmű provokációnak fogja tekinteni, ami tovább bonyolíthatja az Észak-Korea kérdésében amúgy is összetett kínai-amerikai viszonyt.

Belföldön viszont valószínűleg népszerű intézkedés lesz: az előzetes vélemények szerint a vizsgálatot támogatja majd a Kongresszus is, és üdvözölni fogja az amerikai üzleti élet számos szereplője is, akik már régóta panaszkodtak arra, hogy Kína nem tartja tiszteletben a szabadalmi jogokat.

Érdekesség, hogy a vizsgálattal várhatóan megbízott Lighthizer már a Reagan-kormánynak is dolgozott, és az egyik ismert Kína-ellenes gazdaságpolitikát szorgalmazó tagja Trump stábjának.

A Financial Timesnak fehárházi források mindenesetre arról beszéltek, hogy nem gondolják, ez a lépés kereskedelmi háborúhoz vezethetne, és valami nagyobb konfliktus nőhetne ki belőle. Egyszerűen csak üzleti ügyekről van szó két ország között.

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 5 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.