Tucatnyi halálos áldozata lehet a választások után kitört zavargásoknak Kenyában

Legalább 12 ember vesztette életét Kenyában az elnökválasztások eredményének péntek esti közzétételét követő erőszakhullámban a helyi hatóságok és szemtanúk szombati közlése szerint, míg az ellenzék azt állítja, hogy a biztonsági erők több mint 100 emberrel, köztük gyermekekkel is végeztek.

Az ellenzék nem nyújtott semmilyen bizonyítékot állítása alátámasztására. A Reuters brit hírügynökség 11 halálos áldozatról értesült Kenya-szerte.

A választáson alulmaradt ellenzéki erők szóvivője, James Orengo azt hangoztatta, hogy a kenyai biztonsági erők provokálták ki az erőszakot.

Fotó: NOOR KHAMIS/Anadolu Agency

A kormányzati intézmények tevékenységét megfigyelő Kenyai Eberi Jogi Bizottság ugyanakkor úgy tudja, hogy legkevesebb 24 embert lőttek agyon rendőrök. A jogvédők arra sűrgették a hatóságokat, hogy ne használjanak éles lőszert a civilekkel szemben.

Nairobiban szombatra virradóra kilenc fiatal férfi holttestét szállították a kenyai főváros hullaházába. A férfiakkal a rendőrség végzett a főváros Mathare nevű nyomornegyedében fosztogatók ellen indított művelete során – mondta a Reutersnek a biztonsági erők egyik névtelenséget kérő tisztségviselője.

Szemtanúk beszámolói alapján egy fiatal lány is életét vesztette, vele egy eltévedt golyó végzett.

Korábbi értesülések szerint a rendőrség fegyvert használt a tüntetők feloszlatására a nyomornegyedben. A tiltakozók utakat torlaszoltak el, barikádokat emeltek, majd gyújtottak meg. Az AP amerikai hírügynökség fotósa szemtanúja volt, hogy a hatóság emberei éles lőszerrel lőttek a tüntetőkre.

Korábban a kenyai rendőrség azt közölte, hogy lelőtt két tüntetőt, ötöt pedig megsebesített az elnökválasztások eredményének péntek esti közzétételét követő ellenzéki demonstrációkon. A tiltakozásokra az ellenzék fellegvárának számító Kisumu külvárosában került sor, ahol a választások vesztese, Raila Odinga ellenzéki vezető különös népszerűségnek örvend.

A kenyai választások győztesének kihirdetett Uhuru Kenyatta hivatalban lévő elnök pénteken egységre szólított fel. Ellenfele, Odinga szerint a voksolást elcsalták. (MTI, Financial Times)

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 4 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.