Innál 11 ezer forintért kávét?

Őszintén szólva nekünk még nem született meg a válaszunk a címben feltett kérdésre, úgyhogy inkább elmeséljük, miről van szó – már persze a méregdrága (egyesek szerint a világ legdrágább) kávéján kívül.

A történet egyik főhőse az Esmeralda Geisha Canas Verdes Natural, ami legalább olyan drága kávé, mint amilyen hosszú a neve. A másik főhős Jason Kew, a Sydney Coffee Business tulajdonosa, aki legutóbb nem kevesebbet, mint 601 dollárt adott egy fontjárt (450 gramm).

Méghozzá egy árverésen, mert azért ez nem olyan kávé, amit csak úgy egy akármilyen boltban meg lehet venni. Az ausztrál férfi 1 dollárral licitálta túl japán riválisát, és hogy nem rossz üzletember, azt gyorsan bizonyította is, amikor 40 fontnyit eladott belőle a vesztes félnek.

Zárójelben annyit érdemes megjegyezni, hogy a korábbi rekord 350 dollár volt fontonként, szóval abszolút világrekordról beszélhetünk, hiszen majdnem a dupláját fizette.

„Rengeteg csúcsminőségű kávét megkóstoltam már, de egyik még csak a közelébe sem jött ennek. Vannak, akik ennyit költenek egy jó borra, vagy akár parkolásra, ez viszont az életben csupán egyszer adódó lehetőség. Azért vettem meg, mert tudtam, még egy egyszer aligha lesz lehetőségem ilyen kaliberű kávéhoz jutni” – mesélte Jason Kew.

Visszatérve a történetünkhöz, a férfi gyorsan összeállt a Seven Miles Coffee Roasters tulajdonosával, Sharon Jannel, akivel leszerveztek egy kávékóstolót Sydneyben.

Amire Jason Kew utalt, az az 55 ausztrál dolláros (kb. 11 ezer forintos) jegy erre az eseményre, amihez egyetlen adag (igaz, alig 15 grammnyi) kávé is jár. Azt már mindenki maga dönti el, hogy a helyszínen elkészítteti az ott jelen lévő mesterekkel, vagy maga áll neki a rendelkezésre álló felszerelésekkel.

A Innál 11 ezer forintért kávét? bejegyzés először a Határátkelő jelent meg.

…read more

Source:: Határátkelő

(Visited 12 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.