Schwarzenegger elektromos Hummer terepjárója

A Kreisel Electric nevű akkumulátorokkal foglalkozó cég – együttműködésben a “zöld kormányzóval” – most egy igazi újdonsággal állt elő, ami nem más, mint egy teljesen elektromos meghajtású Hummer H1.

Ez nem az első közös projektje a Kreisel Electric-nek és Schwarzeneggernek. Valójában az ex-bodybuilder sztár egyfajta nagykövete lett az osztrák cégnek. Januárban egy elektromos meghajtású Mercedes-Benz G-Osztályleleplezése alkalmával Schwarzenegger, mint a Kreisel Electric szóvivője mondott beszédet; továbbá a Kriesel mérnökeivel Kaliforniában dolgozik az újabb fejlesztéseken és teszteléseken.

Az ikonikus Hummer H1 terepjáró 24 litert fogyaszt 100km-en és 470g szén-dioxid gázt bocsát ki a levegőbe kilométerenként. A Kreisel Electric elmondása szerint az átalakítás körülbelül 2 hónapot vett igénybe. A H1-esbe 100 kWh kapacitású akkumulátorokat és két – összesen 483 lóerős – elektromos motort építettek be. A végeredmény egy több, mint 3 tonnás autó, melynek maximális sebessége 120 km/óra és nagyjából 300 km megtételére képes egyetlen feltöltéssel. Schwarzeneggernek múlt télen alakította át G-osztályát a Kreisel Electric. És most ezt a Hummert. Ha így folytatják, a Terminátor hamarosan elektromos repülőgéppel repkedhet fel-le a világban.

Bár a Kreiselnek nagy tervei vannak, nem szánja kereskedelmi forgalomba az átalakított Hummer modellt, ebből csak egyetlen prototípus készült Schwarzenegger számára. A jövőben tehát tömeges számban biztosan nem fogjuk viszontlátni a Kreisel által átalakított elektromos luxusautókat.

(miferfiak.hu)

…read more

Source:: Autoszektor.hu

(Visited 5 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.