Lassabban drágulnak a lakások

Korai az öröm, tart még az ingatlanpiaci bumm, de némiképp lassulni kezdett a lakásárak robbanásszerű emelkedése – mutat rá az ingatlan.com legfrissebb elemzése. Az utolsó negyedévben az új lakások ára 7,8, a használtaké már „csak” 4,5 százalékkal emelkedett.

Tavaly az év második felében szinte exponenciálisan emelkedtek az ingatlanárak Magyarországon. 2016 második negyedévében a drágulás éves üteme a használt lakások esetében még 13,5, az újaknál pedig 12,2 százalék volt.

– Ehhez mérten jelentős mérséklődést mutatnak az idei második negyedévi KSH-adatok. Még csak előzetes számokról van szó, a későbbiekben változhatnak az adatok, de az látszik, hogy a drágulás üteme mérséklődött – magyarázta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Országszerte ugyanakkor megmaradtak a jelentős árkülönbségek. Október elején a budapesti 516 ezer forintos átlagos négyzetméterárhoz képest Győrben 328 ezer, Debrecenben 302 ezer forintot kértek négyzetméterenként. Szegeden az átlagár 252 ezer, Székesfehérváron 301 ezer volt, a legolcsóbb megyeszékhely továbbra is Salgótarján 99 ezer forintos átlagos négyzetméterárral.

…read more

Source:: Lokal.hu – Életmód

(Visited 5 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.