Összejött a pénz, megrendezik jövőre Svédországban a férfimentes fesztivált

A szervezők jelentették be, hogy összejött a kitűzött 500 ezer korona (16,3 millió forint) a közösségi támogatásokból, ezért meg tudják rendezni a fesztivált jövő nyáron. Az összeget 3300 ember dobta össze.

A fesztivál tervéről elsőnek idén nyáron lehetett hallani, amikor kiderült, hogy mivel tavaly öt nemi erőszak és 12 szexuális zaklatás, idén pedig négy nemi erőszak és 23 szexuális zaklatás miatt történt feljelentés, jövőre nem rendezik meg az egyik legnagyobb svéd zenei fesztivált, a 2013 óta évente tartott Bråvallát. Ekkor merült fel ötletként, hogy kéne rendezni egy fesztivált, ahova nem mehetnek be ciszférfiak.

A Statement fesztivál szervezői szerint csak elegük lett abból, hogy évről évre olyan fesztiválok vannak csak az országban, melyek nem biztonságos helyek a nők számára. A szervezők elmondása szerint a rendezvényre azok mehetnek majd be, akik cisznőként, transznőként vagy pedig egy nem bináris kategória alapján identifikálják magukat.

A fesztivál ötlete egy svéd komikustól, Emma Knyckaretől származott, aki a Bråvalla-ügy után írt arról Twitteren, hogy miért ne lehetne összehozni egy menő fesztivált, ahol minden nem-férfit szívesen látnak, és ami addig fog futni, amíg a férfiak meg nem tanulnak viselkedni. (Guardian)

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 4 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.