Férje szelleme tartja a lelket Aradszky özvegyében

Halott párja fényképétől kér segítséget Aradszky László özvegye. Éva asszony napok óta nem mozdult ki a lakásból, azonban sok időt tölt férje hitvesi ágyuknál lévő fényképével, és kéri, segítsen neki, illetve a családjának átvészelni a szörnyű tragédiát.

Pár nappal Aradszky László halála után is csak sírva tud nyilatkozni szeretett férjéről özvegye, Éva asszony. Mint ismeretes, a 82 éves énekes vasárnap este tragikus hirtelenséggel hunyt el otthonában, ahol az esti órákban felesége talált rá az ágyukban.

– Egyik sírásroham jön a másik után, próbálom lefoglalni magam, de még mindig nem tudtam feldolgozni, hogy ilyen hirtelen hagyott itt. Sosem beszéltünk a halálról, de nem készültünk rá, a gondolatát is hárítottam. Nem tudok aludni éjszakánként, az utcára sem tudok kimenni, egyszerűen nem vagyok még kész arra, hogy emberek közé menjek. Szerencsére éjjel-nappal itt vannak velem a legjobb barátnőim, ők tartják bennem a lelket. Esténként, bármennyire is furcsán hangzik, Laci fényképéhez beszélek, és kérem, adjon erőt nekem és a családunknak a következő időszakhoz. Rettenetesen sokat segít, érzem, hogy valahol itt van velem, és tartja bennem a lelket – mesélte könnyeivel küszködve az özvegy, majd hozzáfűzte:

– A család is nehezen tudja feldolgozni az elvesztését. Az unokák nem mennek iskolába, felváltva borulnak ki a nagypapa elvesztése miatt. Próbálok sokat velük lenni, megnyugtatni őket, hogy a papa mindig bennünk fog élni és vigyáz ránk. A fiam, Zsolt számára is kegyetlen időszak ez, de nagyon példásan tartja magát: ügyvédként sosem akart kiállni a reflektorfénybe, ahogy én sem, hiszen Laci volt a művész, mi pedig a hátország, de kötelességének érzi, hogy ezekben a nehéz időkben képviselje a családot és szeretett apja emlékét.

/Fotó: MTI – Zih Zsolt

A Lokál információi szerint hamarosan kiderül, hogy pontosan mi okozta a sztár halálát. Köztudott, hogy Aradszky vérnyomásproblémákkal küzdött, azonban rendszeres orvosi ellenőrzés és gyógyszeres kezelés alatt állt.

További cikkek:

…read more

Source:: Lokal.hu – Extra

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.