Zárt ajtók mögött avatták fel Horthy Miklós mellszobrát Nemeshodoson

Fotó: parameter.sk

Zárt kapuk mögött avatták fel Horthy Miklós egykori kormányzó mellszobrát a Dunaszerdahely melletti Nemeshodos református templomában. 10 rendőr biztosította a helyszínt, miközben helyi lakosok és néhány Budapestről érkezett tüntető tiltakozott az épületen kívül. A helyiek, ahogy azt megírta a Parameter, nem akarnak Horthy-szobrot, és síppal, dobbal, molinókkal adtak ennek hangot. A helyi képviselőtestület is tiltakozott:

A nagy ellenállás miatt a helyi presbitérium átértékelte a döntését, és elfogadták ugyan a kormányzó szobrát az adományozó Horthy Miklós Társaságtól, de amíg

„az őt hithősként megillető méltó helyére kerülhet a magyar reformátusság és az egyetemes magyarság életében”,

a mellszobrot ideiglenesen a lelkészi hivatal erre a célra kialakított különtermében helyezték el. Viszont megadták a módját, a különteremben vörös szőnyeg vezet a bronzszínűre festett kőszoborig, ami a büszkén előre tekintő kormányzót ábrázolja.

Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke arról beszélt az avatás előtt, nem érti, hogy kit zavart volna a templomkertben álló szobor, hisz aki nem akarta volna, az nem látta volna. Rajta kívül Hunyadi László, a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke is beszédet mondott az avatáson. A szobor készítője inkább a névtelenséget választotta. (Új Szó / Paraméter)

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 8 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.