Előre védekeznek az árvíz ellen

Bármikor lehet akkora árvíz a Tiszán, mint a kétezres években. Ezt mondják a szakértők. Nagyot csökkent a kockázat, azzal, hogy még épültek a tározók, de továbbra is vannak fejlesztések – hangzott el a M1 híradójában.

Egy új Tisza üzemirányítási rendszert kívánnak létrehozni – mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese. Ennek lényege az, hogy a vásárhelyi terv keretében hat nagy tározó épült és számtalan egyéb kisebb tározó van. Ezeknek a tározóknak szeretnék összehangolni az ütemét, így lényegesen kisebb kárral tudják levezetni az árvizeket. Így a költségvetésben is jelentős spórolást tudnak véghezvinni – hangsúlyozta a helyettes.

A két éves munka folyamán modellezik a folyó vízjárását, majd optimalizálják a tározók nyitását, hogy a kár kisebb legyen. A modellezésben egy amerikai modellt használják majd fel, amely típusnak van már egy-két háromdimenziós változata, illetve csapadékvizsgálatok elvégzésére is alkalmasak.

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, a kormány több mint háromszáz milliárd forinttal támogatja ennek a programnak a megvalósulását, amelynek létrejötte több mint másfél millió ember biztonságát is szolgálhatja.

…read more

Source:: I.Szolnok.hu

(Visited 3 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.