Az Európai Parlament védelmébe vette Soros Györgyöt és a “Soros-tervet”

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint az Európai Parlament (EP), amely nemrég arról döntött, hogy fel kell gyorsítani a betelepítési kvótaprogramot, “védelmébe vette Soros Györgyöt és a Soros-tervet”.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közölte: az EP házbizottságaként működő, úgynevezett elnökök konferenciájának szerdai értekezletén napirendre került Magyarország, illetve a nemzeti konzultáció kérdése is, és utóbbival kapcsolatban “még a néppárti frakció sem vette védelmébe Orbánékat”.

A szocialista EP-képviselő az MTI-hez is eljuttatott közleményében azt írta: úgy tudja, hogy a néppárti Antonio Tajani, az EP elnöke “példa nélküli módon” magához rendeli a magyar nagykövetet és telefonon beszél Orbán Viktorral is, hogy magyarázatot követeljen az ügyben. “Ez botrány! Ez az Orbán-kormány szégyene!” – hangsúlyozta Ujhelyi.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében azt írta: az EP döntése alapján minden tagországba telepítenének bevándorlókat, felső létszámkorlát nélkül, kötelező jelleggel (különös tekintettel azokra az országokra, amelyek eddig szerintük nem fogadtak be elég bevándorlót). Soros György szándékainak megfelelően a NGO-kat (nem kormányzati szervezeteket) is bevonnák az betelepítési eljárásokba, miközben megkönnyítenék a családegyesítéseket is – tették hozzá.

Úgy fogalmaztak: sajnálattal látják, hogy “Brüsszel az európai emberek helyett a milliárdos oldalára állt”, és ehhez asszisztál Ujhelyi István és a “Gyurcsány-párt”, a Demokratikus Koalíció képviselője, Niedermüller Péter is.

…read more

Source:: I.Szolnok.hu

(Visited 2 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.