Évtizedek óta tervezik a bevándorlást a dzsihadisták

Honfoglalók érkeznek Európába a bevándorlók személyében Katona Nasrin szerint; a kül- és biztonságpolitikai elemző, tolmács a Figyelőnek adott exkluzív interjúban azt mondta: „az Európába történő fokozatos beszivárgás két évtizede olvasható dzsihadista oldalakon” – Katona szerint a határ melletti kerítést nem szabad lebontani, sőt, egyre több ország fogja Magyarország példáját követni.

Magyarországon is jelen van a radikális iszlám Katona Nasrin szerint. A perzsa, török, azeri, kurd, pastu, urdu, angol és orosz nyelven is beszélő tolmács a Figyelőnek azt mondta: „a radikális iszlám mozgatja a szálakat. Az embercsempészek nekik dolgoznak. Nagy esély van rá, hogy pakisztáni ISI-operátorok, iráni iszlám gárdisták és különböző dzsihadista tanzimok képviselői nyertek befogadást afgán menekültek vagy szíriai háborús oltalmazottak gyanánt”. A szakember szerint az egyik probléma a kevés a hozzáértő tolmács Magyarországon, másrészt a „jogvédők az igazi afgán menekültektől veszik el a lehetőséget”, amikor olyan személyeket támogatnak, akik valójában nem menekültek, hanem dzsihadisták.

Katona Nasrin a Figyelőnek azt mondta, aki beszél arabul, könnyen különbséget tesz, hogy melyik országból érkezett a bevándorló. Mégis „az itteni afgán közösség információi szerint üzletelnek az afgán tolmácsok”. Pénzért vagy szimpátiából úgy fordítanak, hogy az a migráns számára előnyös legyen. A szakember szerint a megoldás az lenne, ha létrehoznának egy tolmácskamarát.

Hogy a biztonságpolitikai szakértőnek mi a véleménye László Petra operatőr ügyéről, és hogy hogy látja a Helsinki Bizottság szerepét a migrációs krízisben, arról a Figyelő legfrissebb számában olvashatnak.

hirado.hu

The post Évtizedek óta tervezik a bevándorlást a dzsihadisták appeared first on PolgárPortál.

…read more

Source:: PolgárPortál.hu

(Visited 6 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.