Ellenőrből sincs elég a BKK-nál, kölcsönmunkaerőt vetnek be

Nemcsak sofőrök hiányoznak nagy számmal a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK), és ezért igyekszik pótolni irodistákkal, mérnökökkel, szerelőkkel a cég a hiányzó busz-, villamos- vagy trolivezetőket – a másik megoldás, hogy 400 ezer forintos fizetéssel toboroznak új sofőröket, nagy vihart kavart a meglevő munkatársak között -, hanem ellenőrökből is kevés van. Erre utal az Európai Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény, amely szerint legalább 35 kölcsönzött munkaerőt állít be a BKK az ellenőrök közé, de további 21 ember is növelheti az ellenőrök számát.

És az ügyfélszolgálatokra, adminisztratív teendőket ellátandó munkakörökbe is kölcsönzött munkaerőt akar hadrendbe állítani a közlekedési vállalat. Itt szintén minimum 35 főt igényelt, azzal a megkötéssel, hogy szükség esetén további 21 fővel emelkedhet ez a létszám.

A First Job Kft. kölcsönzi a munkaerőt mindkét esetben a BKK-nak, nettó bő 350 millió forintot (161 és 192 millió forint a két rész) zsebel be ezért a cég. A munkaerő-kölcsönző cég tulajdonosának egyébként van diákmunkásokat közvetítő cége és nyugdíjasokat is foglalkoztató szövetkezete.

…read more

Source:: Hir24 – Gazdaság

(Visited 7 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.