„Megéltem, hogy két otthonom van”

Gárdos Éva Magyarországon született, és egészen hatéves koráig ott is élt, miközben szülei egészen pici korában az Egyesült Államokban disszidáltak. Azóta nem akármilyen karriert futott be Hollywoodban, most pedig Magyarországon rendezte meg a Budapest Noir című filmet.

Gárdos Éva szülei 1956-ban disszidáltak Amerikába, Magyarországon hagyva csecsemő gyermeküket. Ez az évekig tartó helyzet természetesen mély nyomokat hagyott benne, még akkor is, amikor később ő is Amerikába került.

„A szüleim elmentek, amikor pólyás voltam, hat évig nevelőcsaládom volt. Utána traumatikus volt a szüleimmel élnem, akiket egyáltalán nem ismertem, és akik nem ismertek engem. Hiába tudtam angolul, egy kicsit mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok otthon” – mesélte az Indexnek adott interjúban.

„Először akkor jöttem Magyarországra, amikor tizennyolc éves voltam, mert meg akartam ismerni a nevelő szüleimet. De az elmúlt húsz évben már sokat voltam itt. Csak akkor kezdtem megélni, hogy két otthonom van, amikor elkezdtem Magyarországra járni. És ez jó tud lenni, de amíg erre rájössz, addig nehéz” – fogalmazott.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn! Kattints, találj, költözz!

„Már amikor először jöttem, elkezdtem megérteni, miért vagyok ilyen, miért érzem magam furcsán ott is és itt is. Az ember fiatalon még azt hiszi, fáj, ha nem olyan, mint mindenki más, idősebb korban viszont rájön, hogy ez jó” – tette hozzá Gárdos Éva.

Azt, hogy miért hagyták csecsemőként Magyarországon, az Amerikai rapszódia című filmben próbálta meg tisztázni és feldolgozni. „Sok bevándorlónak kellett így tennie, és nem azért, mert úgy döntöttek, hogy ‘jó, akkor itt hagyjuk a gyereket’. Őket valaki átvitte a határon, és úgy volt, hogy értem is eljön, de mégis más jött, és vele a nagymamám nem engedett el. Ez tipikus bevándorló mese, Amerikában is sokan vannak így” – mondta.

Az Amerikai rapszódia előtt elég kemény, rossz lány volt, csak amikor a fia megszületett, akkor kezdte átérezni, mit élhet át egy anya, ha nem tudja, milyen volt kicsinek a gyereke, és ekkor értette meg, milyen nehéz lehetett a szüleinek.

Amikor felnőtt, dolgozott az Apokalipszis most forgatásán Francis Ford Coppolával, aztán filmes vágó lett. Majd beindult a hollywoodi karrierje, dolgozott Prince-szel, vágott Nicolas Cage- és Cher-filmet is.

Magyarországra Andy Vajna hívta, hogy végül szülőhazájában forgassa le a gyerekkoráról és a szüleiről szóló Amerikai rapszódia című első saját rendezését, most pedig a Budapest noir című filmet.

Szívesen kipróbálnád magad külföldön? Válogass több száz állásajánlat közül!

(Fotó: Shawn Keehne)

A „Megéltem, hogy két otthonom van” bejegyzés először a Határátkelő jelent meg.

…read more

Source:: Határátkelő

(Visited 6 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.