A megvalósult álom: vállalkozóként Ausztriában

Vajon miért van az, hogy több olyan történetet is megismerhettünk már, melynek főhőse Magyarországon valamiért nem tudott boldogulni vállalkozóként, külföldön mégis sikeresebben boldogul? Nyilván fontos kérdés a piac mérete és a fizetőképes kereslet, de alighanem szerepe van benne a hivatalok hozzáállásának is. Legalábbis ez Imre tapasztalata, aki magyarországi és ausztriai tapasztalatait hasonlítja össze.

„Kisfiúként volt egy álmom… Vágytam rá, hogy felnőttként sikeres, és megbecsült ember legyek! Szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Próbáltam szorgalommal, odaadással, alázattal felépíteni egy világot, amihez erőn felül teljesítve megteremtettem az alapokat és már-már révbe is értem volna, ha az a fránya volna nem volna. De ott volt, ahogy én is Magyarországon.

Nem, ne érts félre, nem a hazámat okolom a „bukásomért”, hanem a rendszert, ami nem támogatja az önálló gondolatokkal, tenni akarással megáldott embereket!

Hogy miként is kezdődött? 2003-ban lettem vállalkozó. Először egy cukrász barátom ötletét meglovagolva nyitottunk közösen egy kávézós, teázós cukrászdát.

Majd mivel ez nem hozott elég bevételt, és túl macerás volt a nagy távolság miatt, ezért 2004-ben átvettem a tulajdonhányadát, és elkezdtem egy osztrák céggel összedolgozni, mint autószereléssel, villamossággal foglalkozó vállalkozó. Amcsi vasak javítása, átalakítása volt a feladat.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn! Kattints, találj, költözz!

Szépen alakultak a dolgok, szebben, mint ahogy az ember álmodni merte volna. Ezen fellelkesülve úgy döntöttem, hogy lépek egy nagyot, vettem egy szép nagy műhelyt 2008 őszén. Felkészülten, forint alapon, ami már a kezdeteknél is jóval nagyobb terheket pakolt a vállamra! Pont ,,jókor”. 🙁

Nem kellett sokat várni, és beköszöntött a VÁLSÁG! Leálltak a már folyamatban lévő projektek, mindenki utolsó kattanásig húzta a kéziféket. Nem gond – gondoltam naivan -, van megtakarításom, abból átvészelem, amíg visszakerül minden a normális kerékvágásba.

Másfél évig húztam, és toltam bele a pénzt, várva a változást, de az csak nem akart jönni. Az APEH viszont rákapcsolt, és mivel egyre kevesebben lettünk, ők meg egyre többen, ezért napi szinten kaptam az ilyen-olyan felszólításokat, tetemes büntetésekkel megspékelve nagyobb részt vélt, mint valós indokok alapján.

Inkább beborítottak az árokba

Cégvezetőként megváltozott a feladatköröm. Nem a cégem építésével, hanem a mindennapi problémák megoldásával kellet foglalatoskodnom. Hivatalokkal, ahol te kisember csak egy porszem voltál a gépezetben.

Az egyik hivatalnak az nem tetszett, hogy nincs rajtad sapka, a másiknak, meg, hogy már pótoltad a hiányosságokat, és éppen van rajtad! Egymásnak ellentmondó jogszabályok, csak a büntetés kirovására szakosodott hivatalok.

Törvények változtak a befizetési határidőkről, Áfa visszatérítés rendjéről, és még sok egyéb – sokunkat ebben az időben hátrányosan érintő – dologról. Sebaj -gondoltam -, bemegyek, és kérek valami segítséget tőlük (APEH), mert a német és osztrák ismerőseimnek is csak ennyit kellett tenniük.

Időpontkérés, bizakodó belibbenés, majd lógó orrú elsomfordálás. A legszebb, amit kaptam: „Miért lettem vállalkozó, ha nincs elég pénzem?!”. Pedig nem kértem mást, csak átütemezést.

Csalódtam. Évenként fizettem be egy családi ház árát adóként, és most csak azt érdemlem, hogy egy befásult, eltartott ügyintéző elintézzen annyival, hogy ha nincs elég pénzem, akkor jelentsek csődöt?

Szép, de ha ez kell, akkor legyen. Már nem akartam részt vállalni abban a rendszerben, ahol csak addig vagy jó, amíg megy a szekér, és ha a ló megtorpan, akkor ahelyett, hogy segítenének …read more

Source:: Határátkelő

(Visited 6 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.