„Robbanásveszélyes” a leszboszi migránstábor, sztrájkolnak a helyiek

Általános sztrájkot jelentett be jövő hétfőre Szpírosz Galinosz leszboszi polgármester szerdán a szigeten lévő menekülttáborokban uralkodó drámai helyzet miatt.

Az állami hivatalok és üzletek zárva lesznek. A sziget 32 ezer lelket számláló székvárosának, Mitilíninek a térségében összesen 8300 migráns és menekült van elhelyezve két túlzsúfolt menekülttáborban. Ez háromszorosa a létesítmények befogadóképességének, így azokat sürgősen tehermentesíteni kell, mivel a helyzet robbanásveszélyes – közölte Galinosz a görög sajtóval.

A leszboszi polgármester még októberben figyelmeztetett egy újabb menekültügyi válságra a Kelet-Égei-tengeren. „Elviselhetetlen állapotok vannak a regisztrációs központokban” – mondta akkor Galinosz a dpa német hírügynökségnek. Az illegális bevándorlóknak hónapokig kell várniuk menedékkérelmi eljárásuk elbírálására, ráadásul folyton jönnek újabbak is tette hozzá.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint júliusban, augusztusban és szeptemberben 27 százalékkal több migráns érkezett a török partokról Görögországba a tavalyi év azonos időszakához képest. Októberben pedig 4134 migráns jött, míg 2016 azonos hónapjában csak 2970.

A 2015-ös migrációs hullámnak, amikor naponta több ezer menekült és migráns érkezett Európába, az uniós–török menekültügyi egyezménnyel sikerült gátat szabni. A tavaly tavasszal létrejött megegyezés értelmében az Európai Unió minden olyan migránst visszaküldhet Törökországba, aki illegális úton érkezett valamelyik görög szigetre, és nem kapott menekült státuszt. Ennek elbírálásáig azonban az illegális bevándorlóknak a szigeteken kell maradniuk.

MTI

The post „Robbanásveszélyes” a leszboszi migránstábor, sztrájkolnak a helyiek appeared first on PolgárPortál.

…read more

Source:: PolgárPortál.hu

(Visited 5 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.