Tankok az utcán, katonák a tévében, puskaropogás a külvárosokban, puccsszerűség Zimbabwéban

Sibusiso Moyo vezérőrnagy a hadsereg által megszállt zimbabwei állami tévében jelentette be, hogy megtisztítják Mugabe elnök környezetét a “bűnözőktől”. A hadsereg nem vette jó néven, hogy az elnök hatalomra törő neje eltávolíttatta posztjáról Emmerson Mnangagwa alelnököt, aki a függetlenségi háború veteránjaként nagyon népszerű a hadseregen belül.

Katonák szállták meg a zimbabwei állami tévé épületét, Harare, a főváros északi elővárosaiból pedig, ahol a felső vezetés tagjai, így Robert Mugabe elnök is lakik, puskaropogás és ágyútűz hallatszik, jelentette a BBC. Sibusiso Moyo vezérőrnagy a tévében beolvasott közleményében ugyanakkor tagadta, hogy a hadsereg átvette volna a hatalmat.

“Biztosítani akarjuk a nemzetet, hogy őméltósága az elnök […] és családja biztonságban van és biztonságuk garantált” – mondta Moyo, hozzátéve, hogy “mi csak a bűnözőket célozzuk a[z elnök] környezetében, akik bűnöket követnek el, társadalmi és gazdasági szenvedést okoznak az országnak. Várakozásaink szerint küldetésünk teljesítése után normalizálódni fog a helyzet”.

Robert és Grace Mugabe 2017. november 8-én a kormányzó Zanu-PF főhadiszállása előtt, miután az elnök leváltotta Emerson Mnangagwát, hogy a helyére fiatal nejét nevezze ki. A hadseregnek nem tetszik Mangagwa eltávolítása.Fotó: JEKESAI NJIKIZANA/AFP

Moyo nyilatkozatának legérdekesebb fordulata az, amely szerint az elnök családja is biztonságban van. Míg az országot a függetlenség óta vezető, már 93 éves Robert Mugabe hatalma megkérdőjelezhetetlen, a jelenlegi válság központi szereplője Mugabe 52 éves neje, a hatalmi törekvéseit alig leplező Grace Mugabe, akinek a ráhatására az idős elnök a múlt héten leváltotta a korábban biztos örökösének tűnő alelnökét, a hadsereg és a függetlenségi háború veteránjainak támogatását élvező Emmerson Mnangagwát.

Grace Mugabe riválisa eltávolítása után a kormánypártban is tisztogatásokba kezdett, saját, jellemzően fiatalabb, a függetlenségi háborúban életkoruk miatt nem is harcoló híveit előtérbe helyezve a régi gárdával szemben. Hogy ez komoly ellenállást váltott ki a hadseregben – melynek vezetői javarészt mind a függetlenségi háború veteránjai – azt már jelezte, hogy a hadsereg főparancsnoka, Constantino Chiwenga hétfőn nyíltan szembeszállt az elnökkel és jelezte, hogy a hadsereg készen áll a pártbeli tisztogatások megfékezésére. Azt is mondta, hogy a tisztogatások egyértelműen a függetlenségi háború veteránjait célozták a pártban. “Emlékeztetnünk kell azokat, akik a hazaárulós svindli mögött állnak, hogy ha forradalmunkról van szó, a hadsereg nem fog habozni a beavatkozással” – mondta.

<img src="https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–4_j0ugfA–/c_limit,w_1160/75HTrRKl169O18nlCs.jpeg" srcset="https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–02E5WiRZ–/w_290/75HTrRKl169O18nlCs.jpeg 290w, https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–3Z8LtmL0–/w_330/75HTrRKl169O18nlCs.jpeg 330w, https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–KjyeT08H–/w_748/75HTrRKl169O18nlCs.jpeg 748w, https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–yVQ12Iio–/w_994/75HTrRKl169O18nlCs.jpeg 994w, https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–961yAAjz–/w_1160/75HTrRKl169O18nlCs.jpeg 1160w" sizes="(max-width: 320px) 290px, (max-width: 360px) 330px,
…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 3 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.