Így emelkedik Európa muszlim lakossága a következő években

Mindenképpen emelkedni fog a muszlim lakosság aránya Európában a következő évtizedekben, 2050-re a jelenlegi 4,9 százalékhoz képest a 7,4-14 százalékot is eléri a bevándorlás mértékétől függően – jósolta egy csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmányában az amerikai Pew kutatóintézet.

A demográfiai kutatásokkal gyakran foglalkozó, független intézet 30 európai országra, köztük az Európai Unió összes tagállamára vonatkozóan készített prognózist, amelyben a bevándorlás háromféle lehetséges forgatókönyvét vázolta fel.

Az első forgatókönyv

Az egyik vizsgált változat szerint a folyamatos bevándorlás megtorpanna Európában, de a Pew arra a következtetésre jutott, hogy az iszlám vallásúak aránya ez esetben is növekedne, mert ez a közösség fiatalabb az európai átlagnál, és termékenyebb is, mivel anyánként átlagosan egy gyermekkel többet nevelnek fel. Ez a forgatókönyv a tanulmány szerint 2050-re 7,4 százalékos muszlim arányhoz vezetne a tavalyi 4,9 százalék helyett.

A második forgatókönyv

A másik két forgatókönyv a bevándorlás folytatódásával számol, és figyelembe veszi, hogy a Pew becslése szerint az Európába 2010 és 2016 között érkezett menekültek 53 százaléka volt muszlim. Eszerint 11,2 százalékra emelkedne az iszlám vallásúak aránya, ha az illegális migráció megtorpanna, de a szabályosan bevándorlók a jelenlegi ütemben érkeznének tovább. Tizennégy százalékra nőne viszont az arányuk, ha mind a legális, mind az illegális bevándorlás az elmúlt három évben tapasztalt, jelentős mértékben folytatódna.

A harmadik lehetőség

A tanulmányból az is kiderül, hogy a vizsgált 30 ország összlakossága csak abban az esetben növekedne, ha a harmadik forgatókönyv, vagyis a jelentős mértékű bevándorlás valósulna meg. Ez esetben a Pew szerint a tavalyi 520,8-ról 538,6 millióra emelkedne a mai 28 EU-tagország, valamint Norvégia és Svájc együttes népessége. A köztes forgatókönyv viszont már a jelenleginél kisebb, 516,9 milliós összlakosságot jósol az évszázad közepére, míg a bevándorlás teljes megtorpanása esetén a lakosság 2050-ben már csak 481,7 millió lenne.

MTI

The post Így emelkedik Európa muszlim lakossága a következő években appeared first on PolgárPortál.

…read more

Source:: PolgárPortál.hu

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.