Feleannyi előzés volt a Forma-1-ben idén, mint 2016-ban

Felére csökkent az előzések száma a Forma-1-es világbajnokság 2017-es idényében az egy évvel korábbihoz képest.

A gumigyártó Pirelli által kedden közzétett kimutatás szerint idén 435 előzést láthattak a nézők a száguldó cirkuszban, míg tavaly ugyanez a szám 866 volt. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a mostani szezon előtt jelentősen megváltoztak az autók aerodinamikai tulajdonságai: a kanyarokban sokkal gyorsabbak lettek a járművek, a lassabb pályákon pedig sokkal nehezebbé vált az előzés a tavalyinál szélesebb kocsik miatt.

A 2016-os, versenyenkénti 41,2 előzéses átlag 21,8-re csökkent erre az évre.

A pilóták közül a Red Bull ausztrál versenyzője, az ausztrál Daniel Ricciardo volt a legaktívabb, a húsz verseny alatt összesen 43 alkalommal ment el valamelyik vetélytársa mellett. A legkevesebb alkalommal Ricciardo csapattársát, a holland Max Verstappent, valamint az idén negyedik világbajnoki címét megszerző brit Lewis Hamiltont tudták leelőzni: összesen két-két alkalommal hagyták őket faképnél az pályán.

A statisztikák alapján a szezon legizgalmasabb futama az azeri (42 előzés), míg legunalmasabb versenye az orosz volt (egy előzés).

…read more

Source:: Lokal.hu – Sport

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.