12 ezer embert rúg ki a General Electric 

A General Electric (GE) multinacionális, technológiai és szolgáltatási vállalata 12 ezer munkahelyet szüntet meg energiatermelési üzletágában – közölte a Bloomberg hírügynökség jól értesült forrásra hivatkozva. A GE Power alkalmazottai mintegy 18 százalékát küldi el, főleg az Egyesült Államokon kívüli vállalatoknál épít le szakmunkásokat, betanított munkásokat.

A Reuters előzőleg ágazati forrásoktól úgy értesült, a General Electric 4500 munkahelyet számol fel Európában. A cég megerősítette, jelentős leépítésre készül Németországban és Svájcban.

Az augusztusban hivatalba lépett John Flannery vezérigazgató november közepén jelezte, szűkítik a GE tevékenységét és több ezer főt elbocsátanak és 20 milliárd dollár értékű eszközállomány leépítését is tervezik. Flannery célja az újabb mélyreható változtatásokkal, hogy kisebb, a változásokra gyorsabban reagáló, nyereségesebb vállalattá alakítsa a 125 éve működő céget.

A GE 1989 óta van jelen Magyarországon, a legnagyobb amerikai befektető, és egyben az egyik legnagyobb vállalat is, több mint 10 ezer dolgozót foglalkoztat, 12 gyárat, 5 kutatás-fejlesztési központot és 3 üzleti központot üzemeltet. 2012 végén a GE és a magyar kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött.

…read more

Source:: Hir24 – Gazdaság

(Visited 6 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.