HND: Nincs menekvés? – 2. rész

„A politikai uniót csak egy krízis segítségével tudjuk elérni.” – Wolfgang Schäuble, a német CDU háttér-agya, legutóbb pénzügyminiszter

A sokak által megálmodott „világkormány” egyik alappillére egy nemzetek nélküli, egyesült európai kontinens, ám az ötlet nem új – két legendás figura alkotta, akik még életükben hatalmas befolyásra tettek szert és haláluk után is szellemükben folytatódik tovább az úgynevezett „európai integráció”, amely diszkrét megnevezése a tagállamok szuverenitásának lepésről lépésre történő felszámolásának. Az egyikük, gróf Richard Coudenhove-Kalergi (1894-1972) Pán-Európa terve 1922-ben került a köztudatba, majd egy 1924-ben megjelent könyvében propagálta azt, és ezzel hasonló törekvésekre, illetve egyetértő támogatásra lelt az USA-ban. Olyannyira, hogy Louis Rotschild indítványára a pénzmágnás, Max Warburg hatszázezer aranymárkát bocsájtott rendelkezésére az ötlet megvalósításának első lépéseihez. Kalergi 1925-ben megjelent írásában a Praktikus idealizmusban taglalja elméletét a demokráciáról, mint – szerinte – egy sajnálatos közjátékról. Kifejtve továbbá, hogy a vérvonali arisztokrácia irányító szerepét a jövőben egy szellemi arisztokrácia (elit) fogja átvenni. Nos, hogy Kalergi milyen szellemi elitről álmodott, nem tudjuk pontosan, de a mai vezető európai figurákat még barokkos túlzással sem lehet annak nevezni.

Az európai egyesülési terv másik legbefolyásosabb alakja, aki szintén egész életében anglo-amerikai pénzügyi és politikai hatás alatt állt, a francia Jean Monnet (1888-1979) volt, aki nem csak kontinensek között utazgató politikusként, hanem invesztment bankárként is működött egy ideig. Ebben a szerepében ugyanúgy, ahogy több amerikai vezető bankház is, élénk kereskedelmi kapcsolatokat tartott fent a hitleri Németországgal. Monnet egyik leghíresebb tézisét a német Focus magazin közölte 2010-ben:

„Európa országait egy szupra-államba kell beolvasztani, anélkül, hogy a lakosság megértené, mi is történik valójában. Ezt feltétlenül lépésenként kell megvalósítani, minden egyes alkalommal gazdasági ürügyek kapcsán.”

Ez a kijelentés kísértetiesen hasonlít Jean-Claude Juncker, a non pluszultra „elit”, a jelenlegi EU-mindenható sokat idézett mondására (Der Spiegel, 1999):

„Mi elhatározunk valamit, amit aztán elhelyezünk a köztudatban és várunk egy darabig, hogy mi fog történni. Ha nincs nagy kiabálás, ha nincsenek lázadások, mert a többség nem is érti, mit határoztunk el, akkor folytatjuk – lepésről, lépésre, amíg már nincs visszaút.”

Egy egyesített, masszív anglo-amerikai politikai és pénzügyi befolyás alatt álló Európa lenne a modellje az elképzelt „Világkormányzat”-nak, gyakorlatilag annak első és legfontosabb lépcsőfoka. A második világháború után sok vezető, nemzetközileg elismert értelmiségi is hitt a világ ideálisnak tűnő központi irányításában, amely az 1948-as „Világpolgár Mozgalom” létrehozásában manifesztálódott, felkérve a frissen megalakult ENSZ-közgyűlést egy világ-alkotmány létrehozására, amely egyúttal a világbékét garantálná.

Az ENSZ mondjuk – felépítése miatt is (biztonsági tanács, vétójogok) – képtelen lenne jelenleg átvenni egy világkormány szerepét. De a második világháború után létrejött, az USA által dominált multilaterális szerződések és intézmények ebbe az irányba mutatnak, mint pl.: az IMF, a Világbank, a NATO, a Világkereskedelmi Szervezet és így tovább. Itt szintén kajánkodni akarok, mert ahogy Orbán Viktor kihajította az IMF-t, az hatalmas bátorságra és leginkább bölcs előrelátásra vallott. Mind a mai napig olvashatóak a ballib megmondók kesergései emiatt, mélységesen hallgatva arról a pici, ámde annál jelentősebb tényről, hogy az IMF (és kizárólag ez a szervezet!) állítólagos alacsony kamatai MINDIG szociális megszorításokhoz kötöttek! Mondjuk például a nyugdíjak húsz-harminc százalékos csökkentéséhez, hogy csak egyet …read more

Source:: PolgárPortál.hu

(Visited 2 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.