Juhász Péter egy elég látványos ellentmondással próbált fogást találni a Tökéletes NER-funkcionáriuson, de esélye sem volt

Karácsony előtt kevéssel derült ki, hogy nemcsak a Jobbik, de a legtöbb ellenzéki párt házatáján is szabálytalanságokat fedezett fel az Állami Számvevőszék, és sorra meg is bírságolták a pártokat.

A bejelentést felháborodva fogadták a pártok képviselői, szerintük a valódi cél ezzel a fellépéssel a választási kampányaik ellehetetlenítése. Az Együttnél azt is kifogásolták, hogy az ÁSZ többek között azért akarja megbüntetni őket, mert a számvevőszék szerint támogatásként könyvelték el egy párttagjuk 60 ezer forintos befizetését.

Mint az eset után elmondták, azt, hogy ki a párt tagja, elvileg nem tudhatnák a számvevőszéknél: az ilyesmi ugyanis különösen védett személyes adat, aminek jogtalan kezelése bűncselekmény.

Juhász Péter, az Együtt elnöke ezért azt szerette volna megtudni Horváth Bálinttól, az ÁSZ szóvivőjétől, hogy mi történt valójában: az ÁSZ tudja, hogy kik a párttagjaik, és akkor bűncselekményt követtek el, vagy pedig nem tudnak róla, de mégis erre is alapozva szabtak ki büntetést.

Arra azonban Juhász nem volt felkészülve, hogy Horváth személyében a tökéletes NER-funkcionáriussal kerül majd szembe: az ÁSZ szóvivője volt az is, aki korábban halálkomoly arccal mondta a kamerába, hogy eddig minden rendben volt a pártok finanszírozásával, egészen a mostani Jobbik-kampányig, máskor pedig konkrét dokumentumok lebegtetésével sem lehetett kizökkenteni a pozíciójából.

Az Együtt politikusa sem járt most sikerrel: hiába idézte fel Juhász az imént említett ellentmondást, Horváth csak annyit ismételgetett, hogy

az Állami Számvevőszék a törvények betartásával végzi a munkáját.

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 4 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.