Tudta? Az első cigarettát elszívók kétharmada naponta rá fog gyújtani

Az első cigarettát elszívók kétharmada naponta rá fog gyújtani, ha csak ideiglenesen is – állapította meg egy új tanulmány.

Brit, amerikai, ausztrál és új-zélandi adatok elemzésével azt találták, hogy az emberek 60.3 százaléka kipróbálta a dohányzást, közülük 68,9 százalékra becsülték azok arányát, akiknél napi szokássá vált a cigarettázás – olvasható a BBC híroldalán.

A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a cigaretta “jelentős vonzerővel” hat a fogyasztóra már egyetlen alkalom után is.

A Nicotine and Tobacco Research című szaklapban közölt metaanalízis eredényei 2000 és 2016 között végzett felméréseken alapulnak, ezekben mintegy 215 ezer résztvevőt kérdeztek meg.

A londoni Queen Mary Egyetem kutatója, Peter Hajek elmondta, ez az első alkalom, hogy ilyen nagy létszámú elemzésben dokumentálták a kipróbálás és a rendszeres dohányzás közötti összefüggést.

“Döbbenetesen magas a rászokók aránya. Ez az eredmény segít rávilágítani, milyen fontos, hogy mindenek előtt a kipróbálást előzzük meg” – vélte Hajek.

További cikkek:

…read more

Source:: Lokal.hu – Életmód

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.