Hadházy szerint a szokásos ár legalább négyszeresébe kerül majd a Belgrád-Budapest vasút kilométere

Míg a cseh és a lengyel államok kilométerenként 200 és 900 millió forintért építettek a közelmúltban vasutat, addig a magyar állam ennek legalább négyszereséért tervezi, mondta Hadházy Ákos a Belgrád-Budapest vasútvonal felújításáról szóló csütörtöki sajtótájékoztatóján.

„A szomszédos államokban 200 és 900 millió Ft körül vannak, a kilométer árak, míg a magyar kínai tervezett vasútállomás 4 és fél milliárdba kerül kilométerenként, tehát össze kell hasonlítani a cseh és a lengyel államok, 200 és 900 millió forintos kilométerárát a magyar vasút 4 és fél milliárdos árával,”

mondta az LMP-s politikus. A HírTV megszólaltatta a külügyminisztert a témában, de Szijjártó Péter csak azt a lemezt tudta feltenni, hogy a kínai hitelnél nincs jobb a piacon.

„Ha lennének nyitva olyan európai források, amelyek ésszerűen használhatóak lennének ilyen infrastrukturális beruházásokra, és mondjuk kedvezőbbek lennének a kínaiakkal letárgyalt forrásoknál, akkor nyilván azokat kéne használni. De a helyzet az, hogy dolláralapon 2,5 százalékos hitelkamatra egy 18 éves futamidejű hitel infrastrukturális beruházása európai forrásból nem áll rendelkezésre, kínaiból meg igen,”

mondta. Az árkülönbséget nem kommentálta Szijjártó.

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 6 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.