Szita Károly: A polgármestereknek a településeiken élők érdekeit kell képviselniük

A polgármesterek legfontosabb dolga, hogy a településeiken élők érdekeit képviseljék, ezért kell beszélniük az Európai Bizottság által tervezett kötelező betelepítési kvóta és a bevándorlásszervező civilek jelentette veszélyről – mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

Kaposvár polgármesterét a polgármestereknek összehívott pénteki konferenciáról kérdezték. Szita Károly elmondta: aggodalomra ad okot az, hogy a felső korlát nélküli kötelező betelepítésről szóló javaslat ügyében összefogott az Európai Bizottság és az Európai Parlament, és a tervet az Európai Tanácson is át akarják vinni.

Ha mindez megvalósul, a magyar települések a betelepülés célpontjaivá válhatnak, ezt pedig nem akarjuk – szögezte le, hozzátéve, meg kell akadályozni, hogy ilyen döntés szülessen.

Megjegyezte: a magyar emberek már a népszavazásnál és a nemzeti konzultációban is véleményt mondtak a kérdésről, a polgármestereknek pedig az a dolguk, hogy képviseljék a településeiken élők érdekeit, és biztosítsák a nyugalmat és a biztonságot a településeken. Mint mondta, a pénteki konferencián erről fognak beszélni, illetve arról, mit kell tenni annak érdekében, hogy ne következzen be az, ami miatt most aggódnak.

Felidézte: tavaly novemberben az Európai Parlament olyan határozatot fogadott el, amelyben nagy szerepet szán a civil szervezeteknek a bevándorlás szervezésében, Soros György pedig több százezer dollárt szán vidéki hálózatának megerősítésére. Szita Károly úgy vélte, a Soros György által támogatott civil szervezetek – amelyek megfogalmazása szerint “eddig be se tették a lábukat” Kaposvárra – veszélyesek.

További cikkek:

…read more

Source:: Lokal.hu – Aktuális

(Visited 4 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.