Teljesen összeomlott a pásztói gyilkos anya párja

Akár tettestársa is lehetett annak a pásztói nőnek, aki lefejezte és feldarabolta újszülött kisbabáját Pásztón – írta az Origo. A baba fejére egy kutya talált rá a kukák mellett. H. Mónika egy híd alatt a patakparton hozta világra gyermekét.

Napok óta a sokkhatás alatt áll a csecsemőgyilkossággal gyanúsított háromgyermekes anya élettársa, M. János. Egyelőre rokonoknál húzza meg magát a három gyerekkel, de azt tervezi, hogy visszaköltözik a házba, ahol – úgy tudta – családjával boldogságban élt.

– Úgy tűnik, a városban én tudtam meg utoljára, hogy Móni megcsalt. Mivel reggeltől estig Pesten voltam, semmit nem tudtam arról, hogy napközben hová jár az asszony, kivel mit csinál – kesergett M. János. – Most mindennap rendőrségi kihallgatásra járok, emiatt a nagyobbik gyereket még iskolába sem tudom elvinni. Azt mondják, Móni a legjobb barátommal lépett félre. Ha így is történt, egyelőre nem jutottam el odáig, hogy leüljek vele és tisztázzam a dolgot. De remélem, hogy elém áll, és a szemembe mondja, hogy mit tett.

János határozottan cáfolta, hogy az élettársa korábban bántotta volna a többi gyereket, arra sem emlékszik, hogy valamelyiknek a fenekére ütött volna. Jólelkű, családszerető asszonynak írta le Mónikát, akiről nem tudja elhinni, hogy képes megölni a kisbabáját.

– Soha egy pillanatig sem kételkedtem Móni szavában. Ha belegondolok, voltam annyit vele, hogy akár tőlem is lehetne a baba, de az igazságot csak egy DNS-vizsgálat deríthetné ki. Erre viszont nincs pénzem – mondta. – Mónival kilenc éve ismerkedtünk meg, Pásztón, a kocsmában dolgozott, a kisfia, Márk féléves volt. Márkot is az első pillanattól kezdve a sajátomként szeretem, szó sem lehet arról, hogy intézetbe vagy nevelőszülőknél nevelkedjen. Albérletben élünk, nagyon szűkösen. Ha nekem már nem lesz mit ennem, akkor is velem marad mindhárom kisfiam.

A Bors szerint – habár Jánossal az esküvőjükre készültek – nem először merül fel, hogy Mónika félrelépett.

– A legkisebb fia születése után is felröppent a pletyka, hogy nem Jani a kisfiú apukája. Végül együtt maradtak. Szegény Jánost csodás apának ismeri mindenki – árulta el az asszony egyik nőismerőse. A lap úgy tudja, hogy a gyilkos anya egy híd alatt szülte meg kisfiát, majd lefejezte. A testrészt egy kutya találta meg. A Lokál úgy tudja, hogy a sajtóban megjelentekkel szemben csütörtöki lapzártánkig nem találták meg a meggyilkolt kisbaba többi maradványát.

Az Origó szerint akár tettestársa is lehetett H. Mónikának. Lapunk úgy tudja, hogy a zsaruk valóban nem zárták ki ezt a lehetőséget és minden feltételezhető forgatókönyvet megvizsgálnak.

Kapcsolódó Cikkek:

…read more

Source:: Lokal.hu – Aktuális

(Visited 6 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.