Egyre többen költöznek haza nyugatról

Egyedül maradt Románia a régióban azzal, hogy már csak ott nő a kivándorlás. A visegrádi országokban viszont a statisztikák szerint már nem csak a kitelepülők száma csökken, hanem egyre többen térnek haza nyugatról.

A kelet-közép-európai országok állampolgárai számára a kivándorlás a 2004-es, illetve Románia és Bulgária esetében a 2007-es uniós csatlakozás után lett könnyebb.

Korábban bonyolult bürokratikus ügyintézés után lehetett csak a jobban fizető nyugati államokban munkába állni, így kevesen vállalták az ezzel járó tortúrát és költségeket.

A kivándorlás sokáig nagyon alacsony szinten volt a régióban, és hirtelen vett nagy lendületet: 2007-ben csak a lakosság 0,2 százaléka költözött másik országba, 2015-re ez már fél százalékra nőtt.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn egyetlen kattintásra

A kivándorlást azonban nem elég önmagában vizsgálni, hiszen az emberek egy része vissza is költözik. Ezt is figyelembe véve már több országban is csökkenőben van a nettó külföldre irányuló migráció.

Magyarországon 2015-ben már lassult a kivándorlás az Eurostat adatai alapján. Más kérdés, hogy a statisztikák sokszor erősen alulbecsülik a valóságot, mert sok helyen csak a lakcím, illetve a társadalombiztosítási nyilvántartás ki-, illetve bejelentkezésein keresztül tudják lekövetni az állampolgárok mozgását.

Ám ha valaki nem dolgozni megy, hanem például a családtagját követi, vagy feketén dolgozik, akkor nem szerepel ezekben az adatokban – hívta fel a figyelmet a G7.

Ám még akkor is, ha Eurostat adatai tehát messze nem pontosak, az ezekből kiolvasható migrációs trendek valószínűleg jól tükrözik a valós folyamatokat – tette hozzá a gazdasági oldal.

Ausztriába, Németországba, Svájcba, Hollandiába – külföldre mennél dolgozni? Válogass itt állást!

A Egyre többen költöznek haza nyugatról bejegyzés először a Határátkelő jelent meg.

…read more

Source:: Határátkelő

(Visited 8 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.