Menekülnek a vidékről, ahonnan nézve Nyíregyháza a világ közepe

Nehéz olyannal találkozni Záhonyban és környékén, akinek ne lenne legalább 5 ismerőse, aki az elmúlt 1-2 évben költözött máshová – akár az országon belül, akár külföldre. Az ország egyik leggyorsabban elnéptelenedő járásában jártunk, hogy megnézzük, milyen elvándorlási mintázatok rajzolódnak ki a statisztikai adatok mögött. Olyanokkal is beszéltünk, akik minden erejükkel azon vannak, hogy dobbanthassanak arról a vidékről, ahonnan nézve még Nyíregyháza is metropolisz, mégsem jutnak egyről a kettőre egy sor akadály miatt.

2012 és 2016 között két Kelet-magyarországi megyéből, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből költöztek el országosan a legtöbben az országon belül máshová, pontosabban egy másik megyébe – számolta ki a KSH adatai alapján decemberben a Qubit. Összesen 24 ezer emberről van szó.

Az adatokból az látszik, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található gönci és a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében lévő záhonyi járás lakossága csökkent arányaiban a legnagyobb mértékben. A gönci járásból bár csak 615 volt az elvándoroltak száma, a lakosságszámhoz mérve a csökkenés 3,7 százalék, ezt követi a záhonyi járás 700 fővel, ami a lakosság 3,4 százalékát jelenti.

Ezekben a számokban ráadásul nincsenek benne a külföldre települők és a természetes fogyás sem, amelyek alapján még komolyabb az elnéptelenedés ebben a két térségben.

Az Abcúggal az ország legkeletebbi csücskében található záhonyi járásba látogattunk el, hogy megnézzük, milyen történetek, mintázatok állnak az erős elvándorlást mutató statisztikák számai mögött.

Mindenki tud legalább ötöt

Záhonyban a vasútállomás környékén kezdtük a kérdezősködést. Az ukrán határnál fekvő kisvárosban nem találkoztunk olyan emberrel, akinek ne lett volna legalább 4-5 név a fejében az ismerősei között, akik az elmúlt egy évben költöztek el a környékről valahová máshová.

Buszpályaudvar a vasútállomás mellett ZáhonybanFotó: Magócsi Márton

Nagyjából kétféle elvándorló létezik: akik fiatalabb korukban, sokszor még családalapítás előtt hagyják el Záhonyt és környékét – jellemzően egy kínálkozó munkalehetőség miatt -, és akik nyugdíjasként eladják a kiürült családi otthont és vettek egy kisebbet valahol máshol – lehetőleg közel gyerekeikhez és azok családjaihoz.

“Az én szomszédomék is most készülnek erre, és szívem szerint én is mennék, de még nekem is itt van az idős édesanyám, akit nem hagyhatok egyedül” – tárta szét kezét egy záhonyi férfi, akivel a vasútállomás előtt cigizés közben találkozunk.

Ez a vonat elment

A vasútnak egyébként köze is van a környék elnéptelenedéséhez, méghozzá a megszűnt munkahelyei révén. Riportunk során is alig találkoztunk helyivel, akinek a családjában ne lett volna legalább egyvalaki, aki a vasútnál dolgozott valaha.

Fotó: Marton Magocsi/Marton Magocsi

Záhony ugyanis komoly szereppel bír …read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 7 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.