Vona szerint siker volt a Jobbik néppártosodása

A Jobbik felkészült az ország kormányzására, és arra, hogy tisztességes, biztonságos, élhetőbb Magyarországot teremtsen – mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a budapesti jelöltbemutató sajtótájékoztatóján.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke (b2) és a párt fővárosi jelöltjei a párt budapesti sajtótájékoztatóján 2018. január 13-án. Az országgyűlési választáson Kovács Tamás volt kardvívót a 4-es (b), Gyenes Géza, a párt egészségpolitikusa a 12-es (j2) és Bardócz-Tódor András fizikatanár a 2-es választókerületben indul.Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Vona azt mondta: amíg a baloldali pártok lényegében egymást akarják leváltani, addig a Jobbik a kormányt, és vállalják politikai képviseletét mindenkinek, aki ezt akarja ma.

Értékelése szerint a társadalom többségének egybehangzó véleménye szerint az ország rossz irányba halad, az emberek többet érdemelnének, ezért nem lehet 2022-ig vagy tovább várni az elszámoltatással, a demokrácia helyreállításával és a gazdaság fejlődő pályára állításával.

Szerinte a Jobbik az elmúlt 5 évben végigment – a párt testületeiben ellenszavazat nélkül elfogadott – néppártosodási folyamaton, aminek a gyümölcseit szerinte most elkezdték leszedni.

Vona Gábor testi-lelki-szellemi megújulást tart szükségesnek, amihez egy pedagógusvezetőt, egy orvos-vezetőt és egy sportvezetőt indítanak egyéni jelöltként a fővárosban:

  • Bardócz-Tódor András fizikatanárt a 2.,
  • Gyenes Gézát, a párt egészségpolitikusát a 12.,
  • Kovács Tamás volt kardvívót és szövetségi kapitányt a 4. választókerületben.

Bardócz-Tódor András szerint az iskolák ma látszólag működnek, de sem a tanítás, sem a nevelés nem hatékony, egyre nehezebb a tanárok dolga, a gyerekek pedig túlterheltek. Azt mondta, az a célja, hogy ezek ellen tegyen.

Gyenes Géza – aki 2010-től egy cikluson át már volt a Jobbik parlamenti képviselője – az egészségügy egész szerkezetének megváltoztatását, benne a társadalombiztosítási rendszer helyreállítását és az ellátó apparátus problémáinak megoldását sürgette.

Kovács Tamás azt mondta: a Fidesz letért a keresztény útról. Céljai között a János kórház fejlesztését, a zöldterületek megőrzését nevezte meg, és azt mondta, vissza kell hozni a szakmaiságot a sportba, nem lehet tűrni, hogy „dilettáns politikusok” vezessenek szakágakat.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Vona Gábor kérdésre válaszolva megerősítette: a Jobbik egyedül szeretne választást nyerni, és ha a parlamenti matematika megkívánja az együttműködést, akkor a mozgástere az új pártokig, az LMP-ig és a Momentumig, terjed ki.

Egy másik kérdésre azt is elmondta: elenyésző számban voltak csak olyanok, akik a néppártosodás miatt hagyták el a pártot, ezért sikerként értékeli a folyamatot.

A Jobbik elnöke az 1294 menekült befogadására vonatkozó kérdésre azt közölte: az ügyben a parlament rendkívüli ülésének összehívását javasolják, és kérik, a kormányfő napirend előtt számoljon be erről az ügyről.

Kérdezték az Állami Számvevőszék …read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 5 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.