Cinkelve játsszák a magyar kártyát a román politikusok

„Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogyha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is” – Románia legújabb miniszterelnöke, a szociáldemokrata Tudose egy szerda esti televíziós interjúban ezekkel a szavakkal kommentálta a magyar autonómiatörekvésekről szóló RMDSZ-es, EMNP-s és MPP-s tárgyalási szándékot. Az RMDSZ-en kívül a magyar kormány és a magyarországi politikai pártok mind kormánypárti és – a DK kivételével – mind ellenzéki oldalon elítélték a baloldali politikus minősíthetetlen kijelentéseit. Ezek viszont nem számítanak meglepőnek, ha a román belpolitikát tüzetesebben górcső alá vesszük. Ugyanis, ha éppen az érdek, a számok vagy a gazdasági teljesítmény úgy kívánja, nincs mérvadó és épkézláb román politikus, akinek a zsebében ne lapulna legalább egy pakli „magyar kártya”.

Keleti szomszédunk területén 1918. december elsejétől, az egységes román állam kikiáltásától fogva nagy létszámú magyar nemzetiségű lakosság élt, sokszor a szó valós értelmében elzárva a magyar nemzet többi részétől. A két világháború közötti (politikai jellegű) elnyomás 1945 után még jobban fokozódott, a kitelepítések és a kommunisták által lefolytatott koncepciós perek okozta sérelmeket csak az 1952 és 1968 között létrejövő Magyar Autonóm Tartomány enyhítette.

1989, a kommunista diktatúra romániai bukása után létrejövő történelmi, a magyar–román megbékélést lehetővé tevő történelmi esélyt hamar elfújta 1990 fekete márciusának szele, amikor is az Iliescu nevével fémjelzett új román államhatalom által fellázított románok a politikai és emberi jogokért Marosvásárhelyen tiltakozó magyarokra támadtak. A szó szerinti csatákba torkolló eseményeknek végül a román hadsereg egységei vetettek véget, azonban utána is több alkalommal „támadott” szavakkal a román politika a magyarokra, ha éppen ahhoz volt kedve.

„Örökzöld” magyar kártya

Vagy a politikai haszonszerzés logikája azt diktálta: ahogy több romániai magyar politikus, úgy az RMDSZ nagykárolyi szervezetének vezetője, Kovács Jenő szerint is csupán a politikai érdek határozza meg, hogy mikor húzzák elő a román politikusok a magyar kártyát. Hiszen az bármikor jól jöhet a román politikai elit számára, hogy azt előhúzva, elterelje a figyelmet egyéb belpolitikai vagy gazdasági problémákról. Így nem volt meglepő, hogy az alig egy évvel ezelőtti monstre tömegtüntetések okozta belpolitikai válság kellős közepette jutott idő arra is, hogy a román politikai elit – ebben a kérdésben egységet alkotva – előhúzza a magyar kártyát az RMDSZ március 15-vel kapcsolatos javaslata okán.

De mint azt Markó Béla a vele készült interjúkönyvben megemlíti, a rettegés a magyarok politikai súlyától a román politikusok részéről nem új keletű. Ion Diaconescuval, a koalíciós partner Nemzeti Parasztpárt elnökével beszélgetve még a 2000-es évek elején megtudta az RMDSZ volt első embere, hogy sokáig azt hitték az 1960-as évek elején börtönben ülő parasztpárti politikusok, Kennedy elnökké választásával keresztet vethetnek Erdélyre. Ugyanis azt hitték – mesélte a könyvében –, Kennedy tulajdonképpen Kendi, és erdélyi magyar név, tehát a hatalmát biztos arra fogja felhasználni, hogy elvegye Erdélyt a románoktól.

Székelyföld és autonómia, a „magyar kártya” meghatározó lapjai

Székelyföld létezik, függetlenül attól, hogy a román politikusok nem akarják ezt elismerni, mert a „magyarok sovinizmusának” rémképén kívül nincs más ötletük román szavazóik mozgósítására – ezt a gondolatot fejtette ki egy hat …read more

Source:: PolgárPortál.hu

(Visited 6 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.