Juhász Péter elismerte a tettlegességet, de szerinte nem ő kezdte

Juhász Péter elismerte, hogy dulakodott volt élettársával, de azt állítja, a tettlegességet nem ő kezdte. Az Együtt elnöke hosszú írást közölt az interneten a korábban történtekről. „Juhász Péter 2 napra bezárt a lakásba, nyugtatókkal gyógyszerezett (…), tettleg is súlyosan bántalmazott, amikor is nem tudtam/akartam neki elszámolni az időmmel, illetve nem voltam neki hajlandó rátenni a kezemet az ujjlenyomatolvasóval működő telefonra” – ezek is olvashatók a Híradó birtokába került jegyzőkönyvben. A vallomást Juhász Péter egykori élettársa tette.

A Bors írt arról, hogy az Együtt elnöke és korábbi élettársa perben állnak egymással. A cikkben az áll, hogy 2016 szeptemberében derült ki: Juhász Péter és élettársa kilenc év együttélés után szakítottak. A hírt maga a politikus jelentette be a Facebook-oldalán. A Bors szerint viszonyuk végérvényesen megromlott és ma már szóba sem állnak egymással.

Juhász Péter szombaton a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében elismerte, hogy volt élettársa – gyermekei elhelyezésével és láthatásával kapcsolatban – pert indított ellene, de szerinte a nő ügyvédei megzsarolták, hogy mondjon le a gyerekeiről, különben kiszivároghatnak információk.

Facebook-oldalán azt írta, nem bántalmazó. Mint fogalmazott: egy személyes jogvitából csinálnak most politikai célú lejáratást ellene, és vádolják közben hazugságokkal.

A politikus vasárnap saját blogján egy hosszú írást is közölt, amelyben állítólagos magánlevelezéseket, SMS-váltásokat és családi fényképeket tett közzé.

A bejegyzésben Juhász Péter azt ugyan elismeri, hogy volt dulakodás közte és volt élettársa között, de szerinte a tettlegességet nem ő kezdte.

„A valóság az, hogy ő esett nekem részegen” – fogalmaz Juhász Péter, majd hozzáteszi, videofelvétele van arról, hogy a nő ütötte meg őt.

Juhász Péter remegő kézzel kapaszkodik egyetlen megélhetési lehetőségébe, a botránypolitizálásba – ezt írja az üggyel kapcsolatban az Origo. A lap úgy fogalmaz: a balliberális politikus besúgókat idéző módszerekhez folyamodott akkor, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy dokumentálja családjának minden lépését. Mindezt azért, hogy mentse politikai karrierjét.

„Négy gyermekes családapaként különösen felháborít az, hogy ha ilyen események történnek” – fogalmazott Tuzson Bence. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt mondta: ha Juhász Péterről bebizonyosodik, hogy valóban bántalmazta volt élettársát, akkor az Együtt elnökének a politikából és a közéletből is távoznia kell.

hirado.hu

The post Juhász Péter elismerte a tettlegességet, de szerinte nem ő kezdte appeared first on PolgárPortál.

…read more

Source:: PolgárPortál.hu

(Visited 4 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.