Május 7-én alakulhat meg az új parlament

A választás után egy hónappal, május 7-én tarthatja alakuló ülését az új parlament, amelyben a választások nem hivatalos végeredménye szerint újra stabil kétharmados többsége lesz a Fidesznek, amit még a magyarországi németek színeiben bejuttatott, korábban fideszesként politizáló Ritter Imre is támogathat a törvényhozásban.

És ha már kétharmada van, a Magyar Idők “értesülései” szerint a Fidesz egyből el is fogadhatja azokat a civilellenes javaslatait, amiket a jelenlegi ciklusban a kétharmad hiánya miatt nem tudott elfogadni. Ilyen a Stop Soros néven futó, a civil szervezetek külföldi támogatását megadóztató törvényjavaslat is, melynek egy része a kétharmados, nemzetbiztonsági törvényt is érinti, ezért nem tudták a választás előtt elfogadni. Ezt az első törvények között fogadhatják el májusban. És megtárgyalhatják az ország 2019-es költségvetését is.

A Magyar Idők “értesülései” szerint közben a kormányalakítás is megkezdődött, az új kabinetben új arcok új minisztériumokat fognak majd vezetni. Hogy kik lesznek az új miniszterek, azt a lap szerint a miniszterelnök fogja majd kihirdetni a kormány eskütétele előtt, “az addig megjelenő találgatások a zavarkeltést szolgálják”.

A Magyar Idők értesülései szerint a kormánynak programja is van, ami négy, önmagában üres fogalmon, a

  • versenyképességen;
  • a munkaalapú társadalmon;
  • a demográfián;
  • és a nemzeti identitás kérdésén

alapul.

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.