13 éves lányoknak küldött szexuális tartalmú üzeneteket a tanár

A vád szerint a 47 éves tanár két, akkor 13 éves tanítványának küldött szexuális tartalmú üzeneteket, amelyekkel a kiskorúak érzelmi, erkölcsi fejlődését veszélyeztette. A férfi a vádbeli időszakban egy budapesti általános iskola történelem tanára volt – olvasható az ügyészség közleményében.

A vádirat szerint a férfi 2016 februárja és 2017 májusa között az egyik kiskorú tanítványának

rendszeresen, legalább 100 alkalommal küldött szexuális tartalmú és közvetlenül, vagy átvitt értelemben szexuális cselekményekre utaló üzeneteket.

Ezáltal a vádlott az általa is felismerten önértékelésében és magabiztosságában fokozottan kiszolgáltatott kiskorú érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

A vádlott 2017 májusában egy másik, akkor szintén még csak 13 éves diákjának is hasonló, szexuális tartalmú üzeneteket küldött, visszaélve a kiskorú lány ragaszkodásával, jóhiszemű bizalmával, és ezáltal érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

Az ügyészség a férfival szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyújtott be vádiratot, amelyben indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre ítélje, valamint tiltsa el a tanári, illetve minden olyan más foglalkozástól, amely kiskorúak nevelésével, felügyeletével, gondozásával kapcsolatos.

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.