Kiírták a tendert az egyik legpazarlóbb beruházásra, csak az első ütem 10 milliárd

Egészen megdöbbentő, még az Orbán-kormány gyakorlatához képest is kirívó közpénzköltés kezdődik nemsokára a várbeli Szentháromság tér 6-os szám alatt, szemben a Mátyás-templommal és a Hilton szállóval. Ezt a jól ismert, nagyrészt nemrég felújított, jó állapotban lévő házat alakítják át ismét, ezúttal a Nemzetgazdasági Minisztérium új épületévé, elképesztő összegért – írtuk nemrég egy részletes cikkben, ahol azt is bemutattuk, mennyivel olcsóbban ki lehet hozni egy ekkora beruházást.

Túl azon, hogy itt lényegében azért vernek szét egy nemrég felújított homlokzatú és részben belül is megújult épületet, hogy az ne úgy nézzen ki, mint 1945-ben, hanem úgy, mint 1905-ben.

A K-Monitor vette észre, hogy kiírták a tendert az első ütemre. A kiírásban szerepel, hogy az I. ütemben visszaépül a háború után elbontott emelet és rizalit, illetve az eredeti tetőkontúr. A műemléki díszítő munka nem része jelen beszerzésnek, de a szerződés így is 9,8 milliárd forintról szól, másfél éves időtartamra.

A korábbi közbeszerzési anyag szerint a teljes beruházás várhatóan 2,5 évig tart, a becsült bekerülési volumen 35-38 milliárd forint. És akkor ez még csak egyetlen épület a kormányzati negyeddé alakítandó budai Várban.

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.