Az osztrák kancellár szerint nem igaz, hogy Soros György bevándorlókkal akarná elárasztani Európát

Sebastian Kurz osztrák kancellár nem osztja Johann Gudenusnak, a kormánykoalícióban részt vevő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) frakcióvezetőjének Soros Györggyel kapcsolatos nézeteit, miszerint az amerikai magyar befektető illegális bevándorlókkal akarná elárasztani Európát – jelentette az APA osztrák hírügynökség kedden, hozzátéve, hogy a választási kampányban ugyanezt állította Orbán Viktor miniszterelnök.

“Az erre vonatkozó kijelentéseket egyértelműen visszautasítom” – jelentette ki Kurz keddi sajtótájékoztatóján.

Gudenus a Die Presse című osztrák napilapban szombaton megjelent interjúban beszélt arról, hogy megalapozottnak tartja azokat a szóbeszédeket, amelyek szerint Soros György szerepet játszhatott abban, hogy az utóbbi években tömegesen érkeznek bevándorlók Európába. Gudenus meggyőződését fejezte ki, hogy Soros óriási tőkehatalmával igyekezett mindenféle fordulatot finanszírozni Kelet-Európában. Olyan nem kormányzati szervezeteket támogatott, amelyek felelősek abban, hogy tömegesen érkeznek bevándorlók Európába.

Sebastian Kurz Heinz-Christian Strache alkancellárral, az FPÖ elnökével Bécsben közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: jól működik az együttműködés a koalíción belül, de vannak kérdések, amelyek megítélésében a két pártnak különbözik a véleménye. Kurz a hírügynökségi jelentés szerint hozzátette,

hogy ő maga negatívan ítéli meg Orbán Viktor kijelentéseit.

Strache ezzel szemben Gudenus pártját fogta, és hangsúlyozta, hogy itt mindenféle felekezettől független tárgyilagos kritikáról van szó.

Ezzel az FPÖ-elnök közvetetten visszautasította az antiszemitizmus vádját, amellyel többen Gudenust illették a szóban forgó interjú miatt – mutatott rá az APA.

Norbert Hofer közlekedési miniszter, az FPÖ-alelnöke a hírügynökségnek nyilatkozva szintén védelmébe vette Gudenus kijelentéseit. “Amit Gudenus mondott, azt szabad kell, hogy legyen kimondani” – fogalmazott, majd kifejtette: ha például őt valaki bírálja, akkor az a bírálat nem vonatkozik az evangélikus egyházra amiatt, hogy ő maga evangélikus vallású. Szerinte ugyanígy ha valaki Soros Györgyöt bírálja, attól az még nem lesz automatikusan antiszemitizmus. “Nem lenne szabad azonnal olyan hozzáállást feltételezni, amilyen nekünk itt, Ausztriában nincs is” – mondta Hofer.

A szombaton megjelent Gudenus-interjú után a nagyobbik kormánypárt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) több képviselője elhatárolódott az FPÖ-frakcióvezető szavaitól. Martin Engelberg ÖVP-képviselő vasárnap a Facebookon azt írta: Johann Gudenus véleménye a magyarországi Soros-ellenes kampányról “nincs összhangban az osztrák kormány álláspontjával”. Szerinte jobb lett volna, ha az FPÖ-politikus inkább nem szólal meg ebben a kényes ügyben, mert szavaival antiszemitizmust szít.

Othmar Karas, az ÖVP európai parlamenti képviselője pedig a Kurier am Sonntag szerint kijelentette: ez egy “újabb hihetetlen és botrányos kisiklás”. “Egy felelősségteljes és komoly osztrák külpolitikában az olyan Orbán-féle eszközöknek, mint a bűnbakkeresés és a kitalált ellenségképek, nincs semmiféle keresnivalójuk” – szögezte le Karas. (MTI)

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.