Csütörtökön minden eddiginél világosabb lett, hogy mennyire mást gondol a jövőről Orbán és Merkel és Macron

Május 10-én délelőtt szinte egyszerre tartott nagyívű beszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök, és mindhárman elmondták, hogy minek kellene történnie Európával.

Orbán Viktor a magyar parlamentben beszélt, miután letette a miniszterelnöki esküt. Merkel és Macron a németországi Aachenben beszéltek, ahol a francia elnök átvette az idei Károly-díjat. A beszédek egyes részleteit egymás mellé téve úgy tűnik, mintha egymással vitatkoztak volna.

  • Európa egységéről.

Mindhárman sokat szóltak az európai integráció szükséges irányáról. Orbán szerint kettőt hátra kellene lépni, Merkel szerint egy előre, Macron szerint pedig kettőt előre.

Orbán: Minden erőnkkel azt fogjuk képviselni, hogy az uniónak a szabad nemzetek szövetségeként kell működnie, és fel kell adnia az Európai Egyesült Államokra vonatkozó hagymázos rémálmait. Az Európai Uniónak vissza kell térnie a realitások talajára.

Merkel: Tévút volna visszatérni a nemzeti politizáláshoz. Minket, európaiakat sokkal több minden tart össze, mint a közös piac vagy a közös valuta. Európának túl kell lépnie a régi megosztottságain és háborúin, túl kell lépnie a történelmén.

Macron: Hatalmas a kísértés mostanság, hogy visszatérjünk a nacionalizmus világába, hogy azt képzeljük, hogy nemzeti szinten jobban kézben tudjuk tartani a dolgokat, mint európai szinten, hogy elhiggyük, úgy több tartható meg a nemzeti szuverenitásból. Ezt a vészharangot hallottuk kongatni a Brexitnél, az olasz választásokkor, halljuk Magyarországon és Lengyelországban, és szerte Európában. Ezt a vészharangot a nacionalista szólamok kongatják.

  • A fegyverkezésről.

Orbán leginkább a nemzethaláltól fél, és erős nemzeti hadsereg szükségességéről beszélt. Merkel arra figyelmeztetett, hogy az amerikai hadsereg védelmére már nem lehet számítani, ezért erős közös európai hadsereg kell.

Orbán: Felépítjük végre az új Magyar Honvédséget is. Szomszédaink folyamatosan fegyverkeznek, de általában is igaz, hogy az a nemzet, amely nem tudja garantálni saját védelmét, az felelőtlen és történelmi távlatokban hibát követ el. Különösen is számítok a fiatal és tehetséges katonatisztjeinkre.

Merkel: Európa hozzájárulása a világ békéjéhez és stabilitásához azon áll, hogy mennyire vagyunk képesek közösen cselekedni, és egy hangon szólni a nemzetközi térben. (…) A világ nagy konfliktusai közül több is Európa közvetlen szomszédjában szedi áldozatait. És ez már nem az a helyzet, hogy az Amerikai Egyesült Államok majd úgyis megvéd minket.

Európának a saját kezébe kell vennie a sorsát.

  • A szuverenitásról.

Macron és Orbán is sokat beszélt a szuverenitás fontosságáról: csakhogy Orbán ezt nemzeti szinten akarja erősíteni, míg Macron európai szinten, mert szerinte csak ilyen léptékben lehet hatékonyan fellépni. Orbán általában a külföldi befolyással szemben, Macron pedig inkább az amerikai befolyás ellen érvelt. Merkel a kettejük közötti állásponton volt: Európa kormányainak sok mindent be kell adni a közösbe, de vigyázni kell, hogy az egyensúly ne boruljon túl nagyot.

Orbán: Kormányom felfogása szerint a szabadsághoz nem elegendő a három nagy hadsereget, a németet, az oroszt és a törököt kívül tartani a Kárpát-medencén, hanem olyan viszonyokat is ki kell alakítanunk, hogy az országunkon belül is szabadon rendelkezhessünk magunkkal. Ne csak közösen, de egyen-egyenként is, vagyis kormányom, a szabad magyarok, és a szuverén magyar állam kormánya lesz.

Merkel: A nagy globális kihívásokkal szemben mi, európaiak csak közösen tudjuk érvényesíteni a törekvéseinket. Csak együtt tudunk haladni, vagy elvesztjük a cselekvési képességünket – vagy ahogy Emmanuel Macron szokta mondani, …read more

Source:: 444.hu – Aktuális

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.