A határátkelő, aki nem tudott szavazni, de Orbán megköszönte neki

Van abban valami sajátos, amikor egy külföldön élő magyar Orbán Viktortól kap levelet, amiben a magyar kormányfő tájékoztatja a választásról. Azért sajátos, mert a címzett olyan késéssel kapta meg a szavazólapját, hogy már nem tudott voksolni.

A 444.hu Kanadában élő olvasójához ugyanis április 6-án érkezett meg a szavazólap, a visszaérkezés határideje pedig április 7. volt. Április elején derült ki, hogy az NVI késve adta fel a borítékokat, akkor Pálffy Ilona elnök azt javasolta, hogy a levélszavazók most már ne is adják postára a borítékokat, mert azok nem érkeznének meg időben, helyette vigyék inkább el a külképviseletre, és majd onnan hazaszállítják őket a külképviseleti szavazatokkal együtt.

KÜLFÖLDI MUNKÁK EGY HELYEN

Ez azonban nem minden országban egyformán könnyen kivitelezhető feladat, Kanadában például több ezer kilométeres utazást is jelenthet.

378 ezer külhoni magyar regisztrált levélszavazásra, nem tudni, végül hányan vesztették el ezt a jogukat a késés miatt. De a jelek szerint Orbán Viktor levelét azért sikerül kézbesíteni számukra is – írta a 444.hu. A címzett pedig annyit jegyzett meg, hogy „legalább tudjuk, hogy az adófizetők pénze továbbra is jó helyre megy”.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ május 6-án jelentette be, hogy „a miniszterelnök levélben mond köszönetet azoknak, akik éltek demokratikus jogukkal, és részt vettek az április 8-i választáson”.

Levél Orbán Viktornak: ezért lépek le Magyarországról

A A határátkelő, aki nem tudott szavazni, de Orbán megköszönte neki bejegyzés először a Határátkelő jelent meg.

…read more

Source:: Határátkelő

(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.